Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,072 $

A bepöccent Észak-Korea az USA kémrepülőgépeinek kilövésével fenyegetőzik

Észak-Korea ezúttal többek között azzal is vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy kémrepülőgépeket használ a térségükben, amivel megsértik a légteret, és adott esetben kilőhetik azokat.

Fotó: Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA által 2023. március 20-án közreadott felvételen az ország hadserege fellő egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát Észak-Phjongan tartományból a Keleti-tenger irányában. A japán védelmi minisztérium szerint a rakéta 800 kilométeres távolság megtétele után a tengerbe csapódott. A dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja, Szabadságpajzs fedőnéven. MTI/EPA/KCNA
Észak-Amerika

Hujber Dávid

Szerkesztő

Észak-Korea elítélte az Egyesült Államok azon tervét, hogy nukleáris rakéta-tengeralattjárót telepítsen a Koreai-félszigethez közeli vizekre. Emellett arra figyelmeztette az USA vezetését, hogy mindez pusztító atomkonfliktushoz vezethet.

A Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) által közölt hétfői nyilatkozatban Észak-Korea védelmi minisztériuma azt mondta, az USA 1981 először telepítene atomfegyvert a Koreai-félszigetre, miután az amerikai és dél-koreai vezetők április hónapban csúcstalálkozót tatottak, és megállapodást kötöttek erről. Soron kívül Hamarosan kapható lesz Azahriah és a Tisza cipő limitált kollekciója

Észak-Korea szerint ez egy nagyon veszélyes helyzet, ami nukleáris válságot idézhet elő. Egyenesen szemenszedett nukleáris zsarolásnak nevezték lépést magukkal, valamint a térség más országaival szemben. Szerintük mindez súlyos fenyegetést jelent a békére nézve.

Észak-Korea bepöccent az USA miatt

Az északiak hangsúlyozták, a jövőben az USA-n múlik, hogy a Koreai-félsziget térségében olyan szélsőséges helyzet alakul-e ki, amit senki sem akar, és maximálisan felelősségre fogják vonni őket ezért, ha mindez bekövetkezik.

Kiemelték, többek között a kémrepülőgépek használatát is elítélik a légtérben, és figyelmeztették az USA-t, adott esetben ezeket a gépeket ki is lőhetik. Az elmúlt hónapban egy amerikai atomtengeralattjáró is befutott Dél-Korea egyik kikötőjébe, Busanba, addig júniusban egy amerikai B-52-es stratégiai bombázó gyakorlatozott Dél-Koreával közösen, röviddel Észak-Korea sikertelen kémműholdjának kilövését követően.

Phenjan szerint azzal, hogy az USA ilyen lépésekre szánta el magát a tengeralattjárókkal, egy nagyon veszélyes helyzetet teremtett, és a legrosszabb forgatókönyv is bekövetkezhet. Észak-Korea legújabb fenyegetései azelőtt hangoztak el, hogy a NATO éves csúcstalálkozót tart kedden és szerdán – írja az Al Jazeera.

A másik oldal szerint Észak-Korea folyamatosan megszegi az egyezményeket, és illegális fegyverkezést végez, amire rendre reagálni kell. Emiatt is erősítették meg a térség védelmét, illetve elrettentő hadgyakorlatokat tartanak.

Deutsch Tamás sem hiányzik majd a köztévés EP-vitáról

A közelgő EP-választások kapcsán vitát szervez a köztévé, amelyen több párt EP-listavezetője is részt vesz.

Rekordszámú alkalmazást blokkolt a Google a Play Áruházban

2024-ben új szabályokat vezetett be a biztonsági kezdeményezése részeként a Google, amelyek értelmében jelentősen megnőtt az elutasított alkalmazások száma.