Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,943 $

Észak-Korea egy héten belül már másodszorra hajtott végre rakétatesztet

Az állami média szerint Phenjan csütörtökön légvédelmi rakétákat tesztelt, amivel ismét felhívta magára a figyelmet.

Fotó: Unsplash
Külföld

Hujber Dávid

Szerkesztő

Az állami média beszámolója szerint Észak-Korea egy újonnan kifejlesztett légvédelmi rakétát lőtt ki. Egy héten belül ez volta második ismert rakétateszt, amit végrehajtottak, független attól, hogy békejobbot nyújtottak Dél-Koreának – írja az Al Jazeera

A hivatalos Koreai Központi Hírügynökség, a KCNA egy fejlett légvédelmi rakétáról jelentett, ami új technológiákkal lett felszerelve. A legtöbb alkalommal csak nagyon keveset tudni ezekről az észak-koreai rendszerekről, mivel erősen megszűrik az ottani híráralmást. Soron kívül Betörésnek indult, emberölés lett a vége – börtön vár az elkövetőkre

Szeptembert megelőzően fél éven át nem tesztelt rakétákat Észak-Korea, de most jól látható módon belehúztak, és sorra lövik ki az elemeket, ami aggodalommal tölti el Dél-Koreát, Japánt és a szövetséges Egyesült Államokat.

Egyelőre egyik fél sem számolt be a csütörtöki tesztről, ami arra utalhat, hogy ez a fegyverteszt nem tekinthető jelentősnek. A dél-koreai nemzetvédelmi minisztérium az AP hírügynökség kérdésre azt mondta, jelenleg nem tudják megerősíteni a legutóbbi kilövést.

A jelek szerint Kim Dzsong Un, Észak-Korea első embere ezen a teszten sem volt jelen személyesen, Pak Jong Cson, a kormányzó munkáspárt és a központi bizottság tagja felügyelt.

A KCNA a katonai fegyvereket fejlesztő Védelmi Tudományos Akadémiára hivatkozva mondta azt, hogy ezek az új típusú légvédelmi rakétákat figyelemre méltó harci teljesítményről tanúskodnak, amelyek a gyors reagálást szolgálják az esetleges támadások idején.

Észak-Korea rendszerei egyre kifinomultabbak, miután fenyegetést éreznek az USA részéről. A két ország továbbra sem tudott megállapodni egymással az atomfegyverekről, ami miatt többen aggódni kezdtek, miközben Amerika hangsúlyozta, nincsenek támadói szándékaik.

Egyes szakértők szerint Észak-Korea nyomást gyakorol a déliekre, hogy ne bírálja a ballisztikus rakétakísérleteket, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanács szigorúan tilt. Mások szerint pedig azzal győzködik a délieket, hogy bírják jobb belátásra az Egyesült Államokat az őket bénító szankciók enyhítéséről.

Szentkirályi "kitakarítaná" a Gyurcsány embereivel teli városházát”

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje azt mondta, szeretné "kitakarítani" a Gyurcsány embereivel teli városházát.