Néhány éven belül végre ember léphet a vörös bolygóra, ami legalább akkora szenzáció lesz majd, mint 1969-ben a holdra szállás. Ám míg égi kísérőnk mindössze néhány napnyi utazásra van tőlünk, addig a Marsra jóval hosszabb ideig, hónapokig tart az út.

Az elmúlt évtizedekben az űrhajósok már megtapasztalhatták, milyen akár több száz napot is az űrben tölteni, azonban a mindenkori űrállomásokon kevésbé veszélyesek a körülmények, legalábbis ami a kozmikus sugárzást illeti.

A hosszú űrutazások azonban nem csupán emiatt problémásak, sőt, még talán a sugárzás a leginkább a csillapítható megfelelő szigeteléssel. A gravitáció hiánya már más kérdés. A test alsó részén lévő csontok ugyanis gyakorlatilag elsorvadnak, a szervezet pedig igyekszik tartalékolni a működéséhez elengedhetetlen ásványi anyagokat, ami többek között hiperkalcémiát, vagyis kórosan magas kalciumszintet eredményezhet, ez pedig komoly egészségügyi következményekkel járhat.

Ami a neurológiai nehézségeket illeti, a gravitációhoz szokott emberi agy annak hiányában küszködik az egyensúlyérzék fenntartásával, a látás stabilizálásával, mivel nem kapnak elég adatot a belső fültől – írja a Baylor College of Medicine.

Emellett a szemgolyó is megsínyli az űrben való hosszabb tartózkodást, a szív- és érrendszerről nem is beszélve. Utóbbinak bár nem kell olyan intenzív munkát végeznie a világűrben, épp ez okoz gondot visszatéréskor, hiszen vissza kell állnia a normál működéshez.

Nem véletlen, hogy az űrmissziók során az asztronauták zavartságra, különböző mozgásszervi problémákra, valamint tájékozódásbeli gondokra panaszkodnak, ami még az alapvető feladatok elvégzését is megnehezíti – hát még egy teljes misszió levezénylését. Így hiába készítik fel a lehető legmostohább körülményekre is az űrhajósokat, az emberi test védelmére további megoldásokat kell találni, mielőtt évekre az űrbe küldenék a kalandorokat.