Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Először fertőzött meg embert egy új vírustörzs, Kínából jelentették az első esetet

Először fertőzött meg embert egy új vírustörzs, Kínából jelentették az első esetet

Először fertőzött meg embert egy új vírustörzs, Kínából jelentették az első esetet
Twenty20

A H3N8 korábban elsősorban madarakat, lovakat, valamint kutyákat veszélyeztetett.

A portál a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlésére hivatkozva arról írt, hogy a vírusfertőzést egy négyéves kisfiúnál diagnosztizálták, akinél április 5-én láz és az influenza egyéb tünetei jelentkeztek. A gyermek madarakkal kerülhetett kapcsolatba, családja ugyanis tyúkokat és selyemtyúkokat tartott, az otthonuk környékén pedig vadkacsák is éltek.

A cikk a videó után folytatódik

A fertőzöttel kapcsolatba került emberek vizsgálata során semmilyen rendellenességet nem észleltek. A szakértők előzetes értékelése szerint az eset elszigetelt jellegű, és közvetlenül madárról emberre terjedő vírusfertőzés okozta, járvány kialakulásának kockázata emiatt rendkívül alacsony.

Az eset tükrében mindazonáltal ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az embereknek kerülniük kell az érintkezést a betegség miatt elhullott madarakkal, a közvetlen érintkezést az élő madarakkal, és az étkezés során szigorúan külön kell választani a nyers és a kész baromfihúst.

A vírus más törzsei szórványosan okoznak hasonló fertőzéseket Kínában, jellemzően a baromfival közvetlenül kapcsolatba kerülő emberek körében. Tavaly júniusban a kelet-kínai Csiangszu tartományból jelentettek egy esetet, melyben a világon elsőként fertőződött meg a H10N3 madárinfluenza-vírussal egy férfi.

Egy 2016 és 2017 között az országon végigsöprő járvány, amelyet a vírus H7N9-es törzse okozott, mintegy háromszáz ember halálát követelte.

MTI