Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,00 Ft
Euró
394,98 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,678 $

Kecskemét megnyugodhat, végre elfogták az üzleteket fosztogató férfit

A férfi nem válogatott: vegyesbolt vagy kisvendéglő, neki mindegy volt, s mint kiderült, augusztus óta legalább 18 alkalommal lopott.

Fotó: police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai egy 2021. augusztus 27-én hajnalban tett bejelentés nyomán kezdtek széleskörűen vizsgálódni, melynek eredményeként egy sorozatbetörőhöz jutottak el. A késő augusztusi napon egy kecskeméti üzletvezető tett feljelentést a rendőrségen, mert a vegyesboltjába betörtek, és onnan közel százezer forintnyi készpénzt vittek el.

Másnap egy ismeretlen két egymás mellett álló büfé redőnyeit feszítette fel. Mindkét helyen kutatást végzett, és az egyik helyen talált is némi pénzt, amit magához vett. Szinte egy nap sem telt el, egy dohánybolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget arról, hogy a boltjának ablakát befeszítették, így lopták meg. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

A következő néhány napban további, az előzőekhez kísértetiesen hasonló bűncselekmények történtek városszerte és a közeli településeken, miközben a rendőrök nagy erőkkel nyomoztak az alkoholt, táblagépet, telefont, de még egy egész kasszát is eltulajdonító tolvaj után.

A kamerafelvételek begyűjtés és elemzése, valamint a nyomok rögzítése és az adatgyűjtés végül eredményre vezetett: beazonosították azt a 21 éves lakitelki férfit, aki a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható. A fiatal azonban bujkált a hatóságok elől, ezért ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A nyomozók végül szeptember 1-én délelőtt egy igazoltatás során elfogták, előállították, őrizetbe vették, és 18 rendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a betörőt.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében az eljárás befejeződött, a police.hu beszámolója szerint pedig a rendőrök az ügy iratait vádemelés javaslatával küldték meg a kecskeméti járási ügyészségre.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Tragédia történt Ököritófülpösön egy idősek otthonában

Kiderült, hogy áldozata is van az Ököritófülpösön történt tűzesetnek, miután lángok csaptak fel egy szociális intézményben.