Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

Senki sem tudja, meddig emelkedhetnek az élelmiszerárak

Egyelőre kilátástalan a helyzet a magyar piacon, ugyanis azon felül, hogy éves rekordot döntött az infláció, az alapvető élelmiszerek drágulása is megnehezíti az átlagemberek életét.

Twenty20
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Szeptemberben kilencéves csúcsot döntött meg az infláció, a KSH adatai alapján az egy évvel ez előttiekhez képest 5,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak. Egy két felnőttből és egy gyerekből álló család nagybevásárlása 2012-ben még 16 ezer forintba került, mostanra viszont ez a szám 23 986 forintra nőtt, ami 10 százalékos emelkedést jelent tavalyhoz képest.

Az ATV vendégeként Gáspár András, a Privátbankár.hu lapigazgatója elmondta, szinte már az is mindegy, hol vásárol az ember – már ami az árakat illeti. A vizsgált hipermarketek (Auchan, Tesco, Interspar) árai között ugyanis, ha a vásárlás végösszegét nézzük nagyon kicsi a különbség: mindössze 2 százalék (nagyjából 500 forint) az eltérés a legdrágább és a legolcsóbb áruház között. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

Ha valaki mindent abban a boltban vásárol meg, ahol az adott termék éppen a legolcsóbb, akkor is csak nagyjából 1500 forintot tud megspórolni. Ráadásul a vidéki települések és nagyvárosok között sincs lényeges eltérés az árakba – tette hozzá.

A legtöbbet a margarin drágult 50 százalékkal, de az étolaj esetében is hasonló áremelkedés történt az elmúlt néhány hónapban. A legnagyobb árcsökkenésen pedig az alma ment keresztül: harmadával kerül kevesebbe, mint egy éve. Ez csak azért nem nagy szó, mert tavaly piszkosul drága volt – magyarázta a szakember.

Gáspár András közölte, a „középmezőnyös drágulás” is 10-20 százalékos emelkedést jelent, ami szintén jelentős. Ide tartoznak az olyan nassolnivalók, mint a chips, vagy a csokoládé, de olyan alapélelmiszerek is, mint a liszt, a csirkemell, vagy egyes tejtermékek.

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Megkapta az árcéduláját a Bayer Leverkusen egyik legnagyobb sztárja

A Bayer Leverkusen vezérigazgatója, Fernando Carro 150 millió eurós vételárat kérne a középpályás Florian Wirtzért, ezzel is jelezve, hogy a klub meg akarja tartani sztárjátékosát.