Ukrán hírszerzés: már nem „Szíria hentese” az Ukrajnában harcoló orosz erők főparancsnoka
Alekszander Dvornyikov az oroszok szíriai intervenciójának volt a fő felelőse, az itt elért sikereken felbátorodva pedig Vlagyimir Putyin az Ukrajnában harcoló erők élére nevezte ki, hogy rázza gatyába a bukdácsoló orosz csapatokat.
Az ukrán hírszerzés információi szerint azonban Dvornyikov tábornokot felmentették főparancsnoki feladatai alól, hozzávetőleg egy hete – írja a The New Voice of Ukraine. A hírszerzés megtudta, hogy már az orosz források is arról beszélnek, hogy nem ő a „katonai hadművelet” vezetője.
A hírszerzés állítása szerint a helyére Gennadij Zsidko tábornokot nevezték ki, aki korábban az orosz Keleti Katonai Körzet főparancsnoka volt, most pedig az orosz hadsereg legfőbb Katonai-Politikai Direktorátusának feje volt.
Ruszlan Levjev, az információ megszerzéséért felelős CIT hírszerzési csoport vezetője elmondta, hogy Zsidko gyakorlatilag a fő politikai tisztviselő egész Oroszországban. Megjegyezte: nem tudni pontosan, hogy Dvornyikov tábornokot miért távolították el:
Dvornyikov azzal vált híressé, hogy ő vezette az orosz hadsereg szíriai intervencióját 2015 szeptembere és 2016 júniusaként. Az újságírók „Szíria hentesének” nevezték el a brutális és civileket nem kímélő háborús taktikái miatt.