Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Készen áll első repülésére az oroszok lopakodó drónja

Készen áll első repülésére az oroszok lopakodó drónja

Készen áll első repülésére az oroszok lopakodó drónja
UAPS

A Rosztec orosz állami cég leányvállalata, a United Aircraft Corporation (UAC) bemutatta az S-70 Ohotnyik névre keresztelt harci drón első prototípusát.

A kedden lezajlott hivatalos leleplezésen Oroszország védelmi miniszterhelyettese, Alekszej Krivorucsko is részt vett – olvasható a TASZSZ hírügynökség tudósításában.

A cikk a videó után folytatódik

Az Ohotnyikot – ami oroszul vadászt jelent – először 2019-ben mutatták be, a maga 20 tonnás súlyával pedig a legnehezebb drón, amely valaha gyártásba került. Szárnyfesztávolsága 19 méter, így valamivel kisebb, mint a Szu-57 ötödik generációs vadászrepülőgép, amellyel együttműködhet. A szerkezet hatótávolsága minden bizonnyal meghaladja a 4 800 kilométert, miközben körülbelül hat tonna fegyverzetet képes szállítani.

Október elején már beszámoltunk arról, hogy az Ohotnyik prototípusa közelebb került a fejlesztések befejezéséhez, mára azonban végleg elkészült a drón. A hírügynökség jelentéséből megtudhattuk, a gép alapvető komponensei 3D nyomtatással lettek előállítva annak érdekében, hogy megkönnyítsék a repülőgép súlyát.

Az állítólag szuperszonikus rakéták kilövésére is alkalmas drón várhatóan egy speciálisan erre a célra tervezett kétüléses, Szu-57-es repülőgépről lesz indítható. A Szu-57-es pilótája négy ilyen drónt fog irányítani a pilótafülkéből, amelyek a vadászgépekkel való hálózatközpontú interakció részeként légi és földi célpontokat egyaránt el tudnak majd találni.

Idén augusztusban Szergej Sojgu védelmi miniszter azt mondta, hogy az Ohotnyik munkálatai várhatóan 2022-re fejeződnek be, amelyet követően a hadsereg 2024-ig megrendelheti a drónok leszállítását.