Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Igazi rémálom a drogdílerek számára: a börtön mellett munka is várja őket

Igazi rémálom a drogdílerek számára: a börtön mellett munka is várja őket

Igazi rémálom a drogdílerek számára: a börtön mellett munka is várja őket
Fotó: Facebook/Horváth László

A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kereskedők és a terjesztők ezenkívül teljes vagyonelkobzásra is számíthatnak.

„Luxusautó helyett lapátnyéllel lehet villogni!” – írta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a hivatalos közösségi médiás oldalán megjelent bejegyzésben. Mint kifejtette, új módosító indítványt tettek a kábítószer-ellenes törvényjavaslatba.

Eszerint akit szabadságvesztésre ítéltek, az köteles lesz a kijelölt település területén, a település tisztán tartását vagy intézményi karbantartást célzó közösségi jóvátételi programban díjazás nélkül részt venni. „Reméljük, a kábítószer-kereskedők és -terjesztők számára érthető a szándékunk” – fogalmazott.

„Ha elfogadja az Országgyűlés, akkor a teljes vagyonelkobzás mellett, a munka világa vár a terjesztőkre a börtönévek alatt” – emelte ki Horváth László a Facebook-posztban, amit a Magyar Nemzet szúrt ki. A kommentek között pedig azt is megjegyezte, elfogadása esetén az új törvény minden szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéltre vonatkozhat.


Korábban azt is megírtuk, hogy elfogtak egy 17 éves dílert Budapesten, akinek kiskorú vevői is voltak. A fiatal csak most fog igazán szembesülni azzal, hogy amit tett, annak súlyos ára lesz az életére nézve. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy egyszerre három drogdílert kaptak el a rendőrök, a bűncselekményt elkövetőkre súlyos büntetés várhat.