Hivatalba léphet Donald Trump kormányának egyik legfontosabb embere
Az amerikai szenátus zöld utat adott Pete Hegseth-nek, az új amerikai védelmi miniszternek, aki hivatalba léphet.
Pénteken, a késő esti órákban tartották a név szerinti szavazást. Összesen 100 tag szavazott a szenátusban, melynek végén 50-50-es szavazategyenlőség alakult ki, így az USA alelnöke, a felsőház hivatalos elnöke dönthetett. Pete Hegseth miniszterségét az 53 republikánus szenátorból hárman ellenezték, ezt követően alakult ki a szavazategyenlőség.
Egy fiatal, 44 éves katonai veterán kapta meg a lehetőséget arra, hogy az USA új védelmi minisztere legyen. Összességében az ő jelöltségét övezték a legkomolyabb kétségek Donald Trump megalakult kormányában. Nemcsak szakmai kifogásokat fogalmaztak meg vele szemben, mivel a demokraták többsége azt hangoztatta, nincs egy ilyen katonai szervezet irányításához elegendő tapasztalata.
A védelmi miniszter korábban Afganisztánban is szolgált, akit 4 órán át kérdezték a szakbizottsági meghallgatásán, mely során éles és személyeskedő vita alakult ki a jelölt és az ellenzéki politikusok között. Számos témában kérdezték, többek között a nők hadseregben szükséges részvételéről, az LMBTQ-emberek katonai szerepvállalásáról.
Pete Hegseth kiemelte, a katonai alkalmasság feltételeit mindenki számára egységesen kell megállapítani, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy a védelmi kiadások mértéke az Egyesült Államokban a GDP 3 százaléka alá csökkent. Feladatának mondta, hogy megvalósítsa Donald Trump elnöki célkitűzését a „békét az erő által” politikájára.
Liner/MTI