Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Donald Trump kijelentette: „A NATO azt teszi, amit én akarok”

Donald Trump kijelentette: „A NATO azt teszi, amit én akarok”

Donald Trump kijelentette: „A NATO azt teszi, amit én akarok”
White House/Joyce N. Boghosian

Donald Trump amerikai elnök ismét markáns kijelentésekkel hívta fel magára a figyelmet, ezúttal a CNBC-nek adott interjúban, amiben nemcsak az Egyesült Államok globális pozíciójáról beszélt rendkívül magabiztosan, hanem a NATO szövetségeseivel szembeni befolyásáról is.

„Egy évvel ezelőtt halott volt az országunk. Most pedig messze a legmenőbb ország vagyunk az egész világon. És ezt minden NATO-vezető elmondta nekem, akik azt csinálják, amit én akarok.” – jelentette ki szó szerint a CNBC-nek adott interjújában.

A cikk a videó után folytatódik

Az elnök ezzel egyértelműen azt sugallta, hogy az Egyesült Államok befolyása a NATO-n belül továbbra is megkérdőjelezhetetlen, sőt, saját szavaival élve irányító szerepet tölt be a katonai szövetségen belül. Trump az interjú során nemcsak a transzatlanti szövetségről beszélt, hanem kiemelte, hogy a Közel-Kelet egyes vezetői is méltatták az Egyesült Államokat.

„A szaúdi király, az Egyesült Arab Emírségek vezetői, Katar vezetője és még sok más ország is dicsérte az Egyesült Államokat.” Az interjúban Trump arra utalt, hogy saját kormányzásának idején az USA ismét világhatalmi pozícióba emelkedett, és ezt nem csupán belföldi sikerekben méri, hanem abban is, ahogyan más országok vezetői fogadják őt.

Több külpolitikai szakértő rámutatott arra, hogy az efféle megnyilatkozások nemcsak az amerikai választópolgároknak szólnak, hanem a nemzetközi partnereknek – és ellenfeleknek – is üzennek. A NATO-tagországok vezetői ugyanakkor eddig nem kommentálták hivatalosan Trump állításait, és nem erősítették meg, hogy bármilyen utasítást elfogadtak volna az amerikai elnöktől.