Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dobrev Klára egyelőre csak zárt körben tért vissza a nyilvánosság elé

Dobrev Klára egyelőre csak zárt körben tért vissza a nyilvánosság elé

Dobrev Klára egyelőre csak zárt körben tért vissza a nyilvánosság elé
Fotó: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselõje az S&D frakció elnökével, García Pérez Iratxével közösen, az Európai Parlament (EP) plenáris ülése elõtt tartott sajtótájékoztatóján az EP strasbourgi épületében 2024. október 8-án. MTI/Purger Tamás

Dobrev Klára nem tudta, mire számítson, a keményebb kérdésekre is felkészült, de elmondása szerint jó élményekkel gazdagodott.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc házassága véget ért, amit maga a DK jövőbeli elnöke jelentett be. A részletekre már nem akart kitérni, de azt tudni, hogy a volt férje teljesen visszavonul a nyilvánosságtól, ami új lendületet adhat a DK-nak.

Legalábbis ebben bízhatnak a pártnál, miután a kormányváltásra nincs valós esélyük. Sokkal inkább az lehet a reális céljuk, hogy a parlamentben maradjanak, ami szintén kihívás lesz, mert a Tisza Párt és a Fidesz biztosan el fogja vinni a szavazók többségét, és ott van a Mi Hazánk a DK-val, akik a morzsákon marakodhatnak egymással.

Dobrev sokat nem várt az első nyilvános megjelenéssel a bejelentést követően, Dunaújvárosba utazott egy DK-s főzőversenyre, így az övéi vehették körbe, nem érhette atrocitás. Később azonban minden bizonnyal fog kapni pár kemény, kellemetlen kérdést a médiától, amikre válaszolnia kell.

„Ma Dunaújvárosban DK-s főzőversenyen voltam. Nem tudtam, mire számítsak. Felkészültem a nehéz kérdésekre, a kíváncsiságra, talán még a bírálatra is. De amit kaptam, az csak csendes megértés volt. Szeretet. Ölelések. Meleg tekintetek. Attól, hogy veletek voltam, minden egy kicsit könnyebb lett.” – írta a közösségi oldalán Dobrev Klára.

Lázár János szintén kommentálta Gyurcsány Ferenc visszavonulását, aminek kapcsán megjegyezte, nagy kárt okozott Magyarországnak, de jó egészséget kíván neki. Orbán Viktor miniszterelnök is mondott pár szót egykori riválisáról, aki talán már soha nem tér vissza a politika színterére.