DNS-teszttel keresik a bucsai tömegsírokból kiemelt áldozatok rokonait

A hetekig tartó exhumálás után csupán egyetlen városban több mint 200 azonosítatlan holttest maradt; néhányukat iratok nélkül temették el, sokuk pedig a haláluk vagy az azutáni bánásmód során túlságosan eltorzult ahhoz, hogy szeretteik felismerjék őket.

A francia törvényszéki nyomozók egy a buchai kórház területén felállított fehér sátorban várják civileket, hogy DNS-teszt segítségével megállapítsák, őrzik-e valamelyik rokonukat a közeli halottasházak egyikében – számolt be a The Guardian. Soron kívül Változékony idő vár ránk pénteken, havas esőre is van kilátás

„Most csináljuk ezt először. Eleinte nem tudtuk, hányan fognak eljönni” – mondta Andrej Turbar, a bucsai járás helyettes ügyésze, miközben civilek tucatjai töltötték ki az űrlapokat a vizsgálatra várva.

Mérhetetlen a fájdalma azoknak, akik látták, ahogyan szeretteiket megölik, vagy eltemették a holttestüket, de ezrek küzdenek a bizonytalanság okozta veszteséggel is. Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főmegbízottja a Biztonsági Tanács előtt tartott csütörtöki beszédében kiemelte azok szenvedését, akik rokonai eltűntek, és „kétségbeesetten szeretnék tudni, hol vannak, élnek-e még, és hogyan kaphatják vissza őket.”

„Eljöttünk DNS-tesztet végezni, de reméljük, hogy hasztalanul, és kiderül, hogy még élnek” – mondta két nő, akik fiai szomszédok voltak, és együtt tűntek el március elején. A férfiak az orosz megszállás első napjától kezdve önkénteskedtek, idősebb és kiszolgáltatott emberek ellátásában segédkeztek. A két nő most azért imádkozik, hogy DNS-ük ne egyezzen egyik holttesttel sem, így továbbra is remélhetik, hogy fiaik valahol Oroszországban raboskodnak.

Az azonosítatlan holttestek száma a kis külvárosban naponta nő és csökken. Egyes áldozatokat tetoválások, hegek vagy egyéb jegyek alapján azonosítani tudnak, Bucsa homokos talaja azonban naponta szolgáltat újabb bizonyítékokat az orosz brutalitásra.

A testeket önkéntesek segítségével emelik ki a sekély sírokból, mert a hatóságok nem képesek tartani a lépést. Sok sírt csak akkor fedeznek fel, amikor a lakók hazatérnek, és észreveszik, valakit eltemettek a kertjükben.

A nem azonosítható holttestek egy része megégett, mások pedig részben megsemmisültek a halálukat okozó robbanások következtében. Egyes áldozatok arcát az orosz katonák szándákosan torzíthatták el, mások pedig a bomlás előrehaladása miatt váltak felismerhetetlenné, miután az eltemetésüket megtiltották, vagy a harcok miatt túl sokáig hevertek az utcán.

A kisvárosban, ahol a rendőrség, a kormány és kórház csak kisebb lopásokkal és néhány tucat halálesettel foglalkozott az orosz invázió előtt, most zűrzavar uralkodik. A kihívás mérete ellenére Turbar szerint a város eltökélt szándéka, hogy figyelmeztesse a még Ukrajnában harcoló – és állítólag újabb bűntetteket elkövető – orosz katonákat, nem kegyetlenkedhetnek és gyilkolhatnak büntetlenül, mert Bucsa ugyan felszabadult, de az ország más részein még mindig civilek halnak meg nap mint nap.