Rövidesen újabb két üdülővárosba repülhetünk átszállás nélkül Debrecenből is
Mindez jó hírt jelenthet azoknak, akik mediterrán nyaralásukat Törökországba vagy épp Albániába tervezik.
2025 nyarától Debrecenből is indulnak közvetlen charterjáratok Törökországba és Albániába, megkönnyítve a kelet-magyarországi utasok számára az eljutást a népszerű üdülőhelyekre – közölte az ITAKA utazási iroda.
Mint részletezik, Antalya vasárnaponként, Tirana pedig hétfőnként lesz elérhető, míg Budapestről heti három járat közlekedik Antalyába és kettő Tiranába. Az új járatok gyorsabb, kényelmesebb utazást biztosítanak a török és albán riviérára – írja az MTI a tájékoztatásra hivatkozva.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy megkapta az engedélyt, tovább épülhet a debreceni akkumulátorgyár. Egyben kiderült az is, hogy a vállalat innovatív vízgazdálkodási megoldásokat vezet be a gyártás során.
Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint teljeskörű látogatási tilalmat vezetnek be a Debreceni Egyetem klinikai központjában. Január 31-től lép életbe a rendelkezés, mely visszavonásig érvényes.