Deák Dániel szerint semmi jelentősége nincs az USA tiltásának Rogán Antallal szemben
Mégpedig azért, mert rövid időn belül, január 20-án Donald Trump átveszi a hatalmas a Fehér Házban, így minden bizonnyal Rogán Antal tiltása érvényét veszíti.
David Pressman finoman szólva sem rajongott a magyar kormányért, és most, hogy Joe Bidenék súlyos vereséget szenvedtek az amerikai választásokon, új seriff érkezik a városba, aki nem is annyira új, sokkal inkább egy nagy visszatérő. Pressman tudta jól, Donald Trump győzelmével véget ér számára a magyarországi karrierje, és távoznia kell.
Búcsúajándékként tiltólistára tette Rogán Antal minisztert, de ezzel semmit nem ér el, miután Trump beiktatásával a tiltás nagyon hamar érvényét veszítheti. Szijjártó Péter is csak mosolygott Pressman húzásán, és tudja jól, hogy Trump érkezésével egészen más szelek fognak fújni, többek között Európában is.
„Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját, amelyre ma Rogán Antalt is rátették.” – írja a Facebook oldalán az ismert politikai szakértő, Deák Dániel.
Nincs miért aggódni
Deák sem aggódik, hiszen Trump lesz az USA elnöke, aki szerinte nem bünteti, hanem jutalmazza a békepárti és patrióta vezetésű országokat. Csak idő kérdése lehet, hogy Rogán neve is lekerüljön a listáról, így ismét beutazhat az USA-ba, illetve, ha van ott vagyona, rendelkezhet felette.
„Ez a szankcionálási akció David Pressman és a Biden-féle leköszönő adminisztráció utolsó kicsinyes bosszúja Magyarország ellen. Ugyanakkor ennek semmilyen jelentősége nincsen, hiszen két hét múlva ilyenkor ők már sehol sem lesznek, Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, aki nem bünteti, hanem jutalmazza a békepárti és patrióta vezetésű országokat.”
„Magyarország esetében is számos kétoldalú megállapodás várható, az ilyen szankciókat pedig eltörlik. Vicces, hogy pár napja Soros Gyögyöt pedig kitüntették, szerintem nem is kell ehhez többet hozzáfűznöm…”
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója sem hagyta szó nélkül az eseményeket. „David Pressman csomagoló nagykövetnek küldöm szeretettel a Beatrice dalát! Azok a boldog, szép napok, ég veled! Te nem tudod, milyen jó nélküled.”