Dancing with the Stars: WhisperTon semmit nem csinálna másképpen
WhisperTon és Tóth Katica közösen adtak interjút azt követően, hogy megnyerték a Dancing with the Stars 2024-es évadát.
WhisperTon elárulta, a döntő előtt azt mondta Katicának, bárhogyan is alakuljon az este, már azzal nyertek, hogy barátok lettek. A profi táncos korábban volt már második helyezett, de ez az első hely valami egészen különleges számára. „Elképesztő, erre most nincsenek szavak. Nagyon boldog vagyok.” – fogalmazott Katica a Lissák Laurának adott interjújában.
WhisperTon sokat tanult magáról, a barátságról, arról, milyen önmaga lenni. „Annyira köszönöm, hogy ezt veled csinálhattam.” – mondta a győztes a partnerének. Katica minden pillanatra úgy emlékszik vissza, ami különleges az életében, és már a találkozásukkor tudta, hogy nagy dolgokat érhetnek el.
„Nem csinálnám újra másként.” – tette egyértelművé WhisperTon, aki amiatt is hálás, hogy Katica mindenben mellette áll, szerinte rá mindenben számíthat. „Aki őszintén, tiszta szívvel támogat, bármiről is legyen szó.” Sokszor azonban úgy érezte, ehhez az egészhez nem elég, így többek között hitet is adott neki a műsor.
WhisperTon és Katica közös projektbe vágnak, ugyanis folytatják a táncot, több helyszínen is jelen lesznek. Minden további részletről a következő napokban fognak nyilatkozni, bejelentést tenni, amit már nagyon várnak a rajongók.