Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,68 Ft
Euró
388,62 Ft
Font
453,22 Ft
Bitcoin
63,590 $

Dancing with the Stars: Eszenyi Enikő megdöbbentette a közönséget, óriásit táncolt

Eszenyi Enikő letáncolta a harmadik táncát a Dancing with the Starsban, de a kritikák ezúttal sem maradtak el.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Egy héttel ezelőtt Eszenyi Enikő megint kapott pár kritikát, talán többet is, mint azt várhattuk. Ördög Nóri lassúnak nevezte a táncot, addig ezzel a művésznő finoman szólva sem értett egyet, amit még az élő adásban közölt, illetve ellenezte, hogy színészkedéssel vádolták.

A nézőket megosztotta a helyzet, és sokan azt mondták, Enikőnek ki kellett volna esnie. Végül Sydney von Bosch búcsúzott, aki nagyon csalódott volt, mert szerinte a táncuk értékesebb volt, mint azt a zsűri értékelte. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

Enikő igyekezett növelni a tempót, de tudta jól, egy újabb veszélyzóna végzetes is lehet a verseny szempontjából. Hegyes Berci pedig mindent megtett azért, hogy kihozzák magukból az igazi 100%-ot.

Enikő édesanyja is elkísérte a lányát az órára, nagyon örült neki, hogy így is láthatja őt. Szoros és különleges közöttük a viszony, minden fontos mérföldkőnél együtt élik meg a pillanatokat, és a könnyek sem maradhattak el a kisfilmben.

Eszenyi Enikő egyértelműen most volt a legjobb, leesett az ember álla a produkció láttán. A tangó annyira feküdt neki, hogy képtelenség volt belekötni, Ördög Nórit például nagyon meglepte, és szintén élvezte, akárcsak Vajk és Tamás. A zsűri ezúttal annyira egyetértett, hogy mindhárman 8 pontot adtak, amivel Enikőék megérkeztek a második helyre.

Olvasd el ezt is: Dancing with the Stars: Marics Peti óriási hip-hopot táncolt, látnod kell (videó)