Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Czeglédy Gergő letartóztatását is meghosszabbították három hónappal

Czeglédy Gergő letartóztatását is meghosszabbították három hónappal

Czeglédy Gergő letartóztatását is meghosszabbították három hónappal
Fotó: Unsplash/Syarafina Yusof

Az értesülések szerint három hónappal meghosszabbította a III. kerületi volt alpolgármester letartóztatását a bíróság.

További három hónappal, március 20-ig meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék Czeglédy Gergő volt óbudai alpolgármester letartóztatását – értesült a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása alapján. Erre a héten nyújtott be indítványt a Központi Nyomozó Főügyészség, amelynek a bíró helyt is adott, de a végzés nem végleges – tették hozzá.

A cikk a videó után folytatódik

Mint ismert, az MSZP-s Czeglédy június óta van őrizetben, októberben már egyszer meghosszabbították az őrizetét, akkor még decemberig. De a nyár folyamán a kerület polgármesterét, Kiss Lászlót is letartóztatták, aki az önkormányzat alakuló ülését is a fogdából hívta össze. Illetve fontos még tudni, hogy Czeglédy korábban lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról.

Emiatt a körzetében időközi választásokat tartanak majd. Illetve arról is beszámoltunk, hogy Kiss László letartóztatását bűnismétlés, és a bizonyítás esetleges megnehezítésének a veszélye miatt meghosszabbították. Az ügyet illetően a Fővárosi Törvényszék szóvivője közölt több részletet, erről ebben a korábbi cikkünkben olvashat bővebben.