Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Cáfolt a Microsoft: mégsem áll le az Xbox 360 store

Cáfolt a Microsoft: mégsem áll le az Xbox 360 store

Cáfolt a Microsoft: mégsem áll le az Xbox 360 store
Fotó: unsplash

Twitter-felhasználóktól indult a pletyka, ami végül hivatalos cáfolathoz vezetett.

A napokban több olyan hír is szárnyra kelt, mely szerint a Microsoft már idén megszünteti az Xbox 360-ak online store-ját, a felhasználók pedig pillanatok alatt teleaggódták a webes felületeket.

A cikk a videó után folytatódik

Az egész azzal kezdődött, hogy a közösségi oldalakon terjedni kezdett egy bejegyzés, amit az Xbox 360 store-jának frissítéséből ragadtak ki, és amelyben az volt olvasható, hogy a felület hamarosan megszűnik.

Az említett részben 2023 májusát említették, mint a megszüntetés dátumát. Nem sokkal később azonban a Microsoft szóvivője megerősítette, hogy a szóban forgó dokumentum tévedésből került fel a frissítések közé.

A Microsoft ugyanakkor így is alaposan kigyomlálja a store-ját, több mint 45 360-as játék és DLC kerül ki a kínálatból február 7-től. Így aztán érdemes iparkodnia azoknak, akik szeretnének letölteni pár olyan klasszikust, mint a Assassin’s Creed Brotherhood, a Call of Duty: Ghosts vagy éppen a Mass Effect 2.

Akiknek a letöltései között vannak a címek, azoknak természetesen továbbra is elérhetőek maradnak az említett játékok – írja a Gamespot.