Két budapesti férfi ellen emeltek vádat emberölés miatt.
Egy nőt zaklattak a villamoson, meg is ütötték.
A TEK egy újabb sikeres akciót hajtott végre, ezúttal egy TOP-50-es körözött bűnöző ellen, akit terrorcselekmények miatt kerestek.
A Villamos Független Szakszervezet képviselője megjegyezte: a dobálózók bűncselekményt követnek el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, ha van, aki valamit tud az esetről, jelentkezzen.
A tévedés folytán százezer forinttal több pénzt fizettek ki neki.
A tragikus eset februárban történt, a nyomozás szerint idegenkezűség lehet a háttérben.
P. Csaba hiába fogta menekülőre, végül a rendőrök elfogták, és most felelnie kell az általa elkövetett bűncselekményekért.
A szóváltás tettlegességig fajult így a rendőröknek kellett közbelépniük.
Rekord is született: az elmúlt héten az évben a legtöbb, 4156 határsértőt tartóztattak fel.
A hatóságoknál nem jelentette be, hogy külföldre költözött, de a családi pótlékot 15 éven át felvette.