Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Tuning Ladát kapcsoltak le a rendőrök Tolna megyében (fotók)

Tolna megyében lettek figyelmesek a rendőrök egy tuning Ladára, amiről fotókat is közöltek, miután illegálisnak minősítették az autót.

Tuning Ladát kapcsoltak le a rendőrök Tolna megyében (fotók)Fotó: police.hu
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

A rendőrség beszámolója szerint a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei állítottak meg Bonyhádon egy Ladát a napokban. Az ilyen autók ritkán tűnnek fel az utakon, s nemcsak a koruk miatt, és a megállított járművön látszott, hogy azt átalakították eredeti állapotához képest.

Jól látható volt a kocsin, hogy annak futóművét nagymértékben leültetették az eredeti állapothoz képest. Ezenkívül a kerékagyakat átalakították tőcsavarosra. A jármű alól emiatt kilógtak oldalirányban annak kerekei, így a közlekedésben való részvétele közvetlen balesetveszéllyel jár. Az autó elejére pedig egy körülbelül egy méter széles fényhidat szereltek fel – írja a police.hu

A férfi lehet azt gondolta, hogy megússza, de kollégáink ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek, és jelezték a közlekedési hatóságnak is, hogy az autót feltehetően engedély nélkül tunningolták.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Zelenszkij már most kijelentette, biztosan nem megy bele abba, amit Putyin követel

Zelenszkij már most kijelentette, biztosan nem megy bele abba, amit Putyin követel

Donald Trump amerikai elnökön a sor, hogy meggyőzze Ukrajna elnökét az orosz feltételek elfogadásáról.

Fontos területen hozhat újítást az iPhone 17

Az Apple következő iPhone generációja 24 megapixeles előlapi kamerával és saját fejlesztésű Wi-Fi 7 chippel érkezhet Jeff Pu elemző legfrissebb befektetői jelentése szerint.

FELKAPOTT