Robbantást hajtottak végre Esztergomban, ami egy rendőr életébe került, többen pedig megsérültek.
A szolgálaton kívüli rendőr nem habozott, azonnal cselekedett, amivel nagy valószínűség szerint életet mentett.
A fiatalok bérelni akartak, de nem volt nyitva egyetlen kölcsönző sem, így a lopás mellett döntöttek.
A NAV-osok a lökhárító mögött kialakított rejtekhelyen nyolc, vákuumfóliába tekert csomagot találtak.
Döbbenetes bűncselekményről számolt be az ügyészség: egy idős hölgy balesetet szenvedett, mire a járókelők a segítségére siettek, ám egy nő csak úgy tett, mintha segítene, miközben ellopott a hölgytől 150 ezer forintot.
A korrupciós ügyben nem ő az egyetlen, aki letöltendőt kapott.
Fenyegetőzött, verekedett, megalázta áldozatát, végül bilincsben vitték el.
Elnézve a felvételeket, egy időre biztosan be fogják vonni a vezető jogosítványát, már ha volt neki, őrület, amit csinált.
Egy ferencvárosi dohánybolt előtt szúrta meg a sértettet a férfi, majd perceken belül elfogták a helyszínen.
A 39 éves ukrán állampolgárságú férfit két kézzel lökték el, majd orrcsonttöréssel kellett orvoshoz mennie.
Egy újabb nagyon sikeres akciót hajtottak végre a rendőrök, méghozzá egyszerre tizenhat különböző helyszínen.