Az incidens 2020 októberében történt, miután a felek italozás közben előbb veszekedni, majd verekedni kezdtek.
Erre talán még az angyalföldi rendőrök sem számítottak, amikor kiderült, hogy a luxusautóval hangoskodó autó vezetője egy 17 éves fiatal.
Döbbenetes történet érkezik: egy férfi szétvert egy autót, sőt, sajnos össze is hányta, majd mint aki jól végezte dolgát, elaludt – a baj csak az, hogy az autó nem az övé volt.
Azt hihetnénk, hogy már mindent láttunk.
Az eset még nyáron történt, amikor egy férfi eszméletlenre itta magát a fesztiválon, ám amikor már a mentőautóban volt, őrjöngve verte szét a berendezést.
Ürmös Krisztiánt jelenleg is nagy erőkkel keresik a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai, nyomravezetői díjat is kitűztek.
A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett a verekedésben, hogy életét vesztette.
A hatodikos fiút kórházba szállították, a rendőrség pedig eljárást indított.
Tegnap késő délután érkezett bejelentés a rendőrségre egy késelőről, most pedig részleteket is megosztottak.
A rendőrség nagyon gyorsan elfogta a gyanúsított személyt, akit időközben őrizetbe vettek, míg a megkéselt személy súlyos sérüléseket szenvedett.
A férfi felesége még szeptember 2-án tett bejelentést a rendőrségen.