Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ha már minden más is drágul, bejelentették, hogy Budapesten hétfőtől drágábban lehet parkolni

Ha már minden más is drágul, bejelentették, hogy Budapesten hétfőtől drágábban lehet parkolni

Ha már minden más is drágul, bejelentették, hogy Budapesten hétfőtől drágábban lehet parkolni
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Elszálló infláció, folyamatosan emelkedő élelmiszerárak: most pedig a parkolás is drágul Budapesten.

Hétfőtől drágul a parkolás Budapesten, a főváros belső részein hatszáz forintot kell majd fizetni óránként, 8 és 22 óra között.

A cikk a videó után folytatódik

A Fővárosi Közgyűlés június 29-én döntött arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezetnek be, és megemelik a parkolási díjakat.

Az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között.

Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.

(MTI)