Bombarobbantással fenyegette meg volt iskoláját hat fiatal Újpesten
Az újpesti rendőrök szerint hat fiatal bombarobbantással fenyegette meg a volt iskoláját, közveszéllyel fenyegetés a gyanú ellenük.
Az elmúlt időszakban számos esetben történt bombafenyegetés magyar oktatási intézmények ellen. Nem egyszer fiatalok, kiskorú személyek álltak a fenyegetések mögött, csakúgy mint a legutóbbi esetben.
Talán fel sem fogják, hogy amit elkövettek, az súlyos bűncselekmény, melyért felelniük kell a hatóságok előtt. A rendőrség közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2025. március 4-én 18 óra körül két külön mobilszámról is felhívta az egyik újpesti általános iskola egyik pedagógusát, majd közölte vele, hogy az intézményben másnap bomba fog robbanni.
A rendőrség azonnal kivonult a helyszínre, átvizsgálta az épületet, de robbantásra alkalmas eszközt nem találtak. A nyomozók azonosították a hívások indítóit, akik az intézmény egykori tanulói voltak.
A rendőrök a két lányt, akik 14, illetve 15 évesek, továbbá a két 15, egy 14 és egy 16 éves fiúkat előállították a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányságára, majd közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket – tudhattuk meg a rendőrségtől.