Válságban a Boeing – egy év alatt harmadával zuhant a részvények értéke
Az amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat példátlan kihívásokkal szembesült az elmúlt évben, melynek következtében részvényeinek értéke 31%-kal csökkent, ezzel a Dow Jones Industrial Average legnagyobb vesztesévé vált.
Az év elején súlyos biztonsági probléma rázta meg a vállalatot, amikor egy Alaska Airlines 737 MAX típusú repülőgép ajtóborítása levállt repülés közben. A vizsgálatok feltárták, hogy a hiba gyártási eredetű volt, mivel a gép kulcsfontosságú szerelési elemek nélkül hagyta el a gyártósort.
Ezt követően a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szigorú intézkedéseket vezetett be, korlátozva a 737 MAX típus havi gyártását 38 egységre. A hatóság jelezte, hogy a teljes gyártási kapacitás helyreállítása akár több hónapot is igénybe vehet.
Márciusban aztán jelentős vezetőségváltás történt, melynek keretében Dave Calhoun távozását követően Kelly Ortberg, tapasztalt repülésügyi szakember vette át a vezérigazgatói pozíciót. Ortberg első intézkedései között szerepelt a vállalat központjának visszaköltöztetése Seattle-be, a Boeing történelmi székhelyére, ezzel is jelezve a hagyományos értékekhez való visszatérést.
Rengetegen léptek a sztrájk útjára
A vállalat helyzetét tovább nehezítette egy héthetes sztrájk, amelyben mintegy 30.000 dolgozó vett részt. A munkabeszüntetés jelentősen lelassította a termelést, a 737 MAX gyártása pedig csak decemberben indulhatott újra, emellett a 777X típus tanúsítási folyamata is további késedelmet szenvedett.
Szeptemberben aztán újabb csapás érte a vállalatot, ugyanis a Starliner űrhajó küldetése egy meghibásodás miatt idő előtt véget ért. A technikai hibák miatt az űrhajósok, akiknek nyolc napot kellett volna az űrben tölteniük, továbbra is a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodnak.
A pénzügyi nehézségek kezelése érdekében Ortberg 10%-os létszámcsökkentést jelentett be, ami 17.000 munkahely megszűnését jelentette, a döntés azonban további feszültségeket generált a vállalaton belül és negatívan befolyásolta a csapatszellemet.