Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Már tagadja bűnösségét Till Tamás feltételezett gyilkosa

Már tagadja bűnösségét Till Tamás feltételezett gyilkosa

Már tagadja bűnösségét Till Tamás feltételezett gyilkosa
Fotó: police.hu

Állítása szerint megfenyegették a kihallgatása előtt.

Mint azt már megírtuk, megkezdődött Till Tamás feltételezett gyilkosának bírósági tárgyalása, akit három rendőr bilincsbe verve, vezetőszáron kísért a Kecskeméti Járásbíróság épületébe szombat reggel. Sajtóinformációk szerint a fehér kabátot és fehér nadrágot viselő 40 éves férfi zavartnak látszott, megbánást nem mutatott, félmosollyal nézett a kamerákba. Ám a 24.hu most arról ír, bár a tanúkénti kihallgatása során még beismerte, most már tagadja a bűncselekmény elkövetését F. János.

A cikk a videó után folytatódik

Ügyvédje, Hódos Attila szerint ügyfele ezt azzal indokolta, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak. „Azt mondta, hogy azzal fenyegették a kihallgatásával összefüggésben eljárók, hogy ha nem ismeri be a bűnösségét, akkor előhoznak a múltjából olyan részleteket, amivel a családi életét tönkreteszik, illetve őt magát és a vállalkozását is tönkreteszik” – nyilatkozta az ügyvéd a lapnak.

Hódos hozzátette, miszerint védencének összesen öt vallomása van ebben az ügyben, de ezek inkoherensek és ellentmondásosak. Mint mondta, ügyfele ezeken felül más verziókat is előadott neki, amelyek alapján azon a véleményen van, hogy F. János előadásai nem objektívek, és nem vehetőek figyelembe bizonyítékként. De a 24.hu arra is kíváncsi volt, az ügyvédnek mi a véleménye arról a jogi vitáról, hogy egyes jogi szakemberek szerint elévült, az ügyészség álláspontja szerint viszont nem évült el a 24 évvel ezelőtti emberölés.

„Nem osztom azt a jogi álláspontot, hogy nem évült volna el ez a cselekmény. A megalapozott gyanú közlése nem volt jogszerű, mert a cselekmény elévült. A nyomozási bíró arra hivatkozott, hogy a nyomozási bíró nem vizsgálhatja az elbíráláskor érvényes Btk-nak a tartalmát, de az én álláspontom szerint, de ezt a megalapozott gyanú közlése előtt mérlegelnie kellett volna a nyomozó hatóságnak és az ügyészségnek” – magyarázta Hódos Attila a lapnak nyilatkozva.

Ezután azzal folytatta: „A megalapozott gyanú közlésére úgy került sor, hogy tekintettel arra, hogy az új, most hatályban lévő Btk mindenféleképpen enyhébbnek minősül, a gyanú közlésekor ezt kellett volna mérlegelni, és azért sor sem kerülhetett volna a megalapozott gyanú közlésére”. Mindemellett Hódos azt is hangsúlyozta: ügyfele mindenben együtt működött, és amit tudnak, illetve ami bizonyíték van, az minden az ő elmondásán alapul, objektív bizonyíték ezen felül más nincs. Míg ebben a cikkben arra is kitértünk, mi lehetett a feltételezett gyilkos indítéka – a család jogi képviselője beszélt erről.