Dollár
395,13 Ft
Euró
417,90 Ft
Font
484,78 Ft
Bitcoin
17,190 $

Hiába a béremelés, a szociális szféra dolgozói az infláció miatt nem érzik meg

Twenty20
Belföld
not image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A minimálbér-emelésbe építve kapják meg a szociális szférában dolgozók az októberben beígért 20 százalékos fizetésemelést, ami viszont váratlanul érte a munkavállalókat.

2022. január elsejétől megemeljük az ápolónők bérét 21 százalékkal, a bölcsődei dolgozókét 20-szal, szociális világban dolgozókét hússzal, és kultúrában dolgozókét is megemeljük 20 százalékkal” – mondta Orbán Viktor még október elején.

Soron kívül Korlátlan internettel lepi meg ügyfeleit a Telekom

A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Migács Tibor az ATV-nek adott nyilatkozatában kiemelte, nagy volt a várakozás a bejelentés után, ám nem egészen az történt, mint amire számítottak, így a szakma gyakorlatilag egy félreértés áldozata lett:

Az, hogy a béremelés és a garantált bérminimum emelés majd megtörténik és ezután jön 20%-os emelés, mindenki erre számított. Alappal, alaptalanul, de tulajdonképpen a várakozások beépültek. Ehhez képest a valóság ugye az, hogy a béremelés túlnyomó része az a minimálbér emelés és a szakmunkás bérminimum emeléséből adódik.”

Mindez azt jelenti, hogy nem külön kapják meg az érintettek a fizetésemelést. Jelenleg a szociális szektorban dolgozók a legrosszabbul kereső állami munkavállalók. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Köves Ferenc szerint ezzel a bértábla aljáról feljebb léphetnének:

Ha bármelyik mindenkori kormányzat a szociális ügyeket helyén kezeli és nem szégyenfoltként dugdossa és egy ilyen szükséges, de leginkább szükségtelen rosszként a szociális ellátásokra és az abban dolgozókra is, ha valaha lesz egy ilyen kormányzatunk, akkor lehetséges, igen.”