Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A Nyerő Páros történetének egyik legnagyobb balhéja Béciék és Muri Enikőék között

A Nyerő Páros történetének egyik legnagyobb balhéja Béciék és Muri Enikőék között

A Nyerő Páros történetének egyik legnagyobb balhéja Béciék és Muri Enikőék között
Fotó: RTL Magyarország

Érezhető volt, hogy a legutóbbi játék során lesznek sértődések, de ekkora balhét talán nem várhattunk, ami kitört Béciék és Muri Enikőék között.

Bizalmi sorrendet kellett felállítaniuk a versenyzőknek, ami néhol egyszerű, máskor pedig nagyon nem. Béci és Norina korábban egy olyan szövetség tagja volt, melyben Muri Enikőék is benne vannak, de ennek ellenére nem szavazták ki Hódi Pameláékat.

A cikk a videó után folytatódik

Ez pedig több mint beszédes üzenet volt Szabiék számára, akik bizalmukat vesztették bennük, akárcsak Dani és Bea. Az azonban rendesen kiverte a biztosítékot Bécinél, amikor kiderült, hogy a bizalmai szavazáson Enikő és Szabi az utolsó helyre rakta őket.

Pillanatok alatt balhé lett ebből, Béci csak mondta a magáét, Szabi még válaszolni sem tudott igazán. Ezek után jogosan tette fel a kérdést, hogy minek szövetkezzenek velük, ha még Pamela és Bence is előttük van a sorban, amire nemigazán számítottak.

Béciéknek az sem tetszett, hogy Szabi lassan beszélt, Norina nem tartja egy lényegre törő embernek. „Meg az ülök, lassan, vontatottan, nyújtom a tésztát, a semmimondó hülyeségeket mondja.” – fogalmazott Béci.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Enikő közben lelkileg egyre mélyebbre került, nem saját maga miatt, mert leginkább az bántotta, hogy támadják a szerelmét. Rendkívül kellemetlenül alakult az este, majd jött a bejelentés, miszerint az eredmények alapján Béciéknek és Enikőéknek ugyanabban a szobában kell aludniuk, ami után Young G arca is megváltozott, már nem volt olyan vidám.

Nyerő Páros: az újabb nagy balhé Hódi Pamela és Muri Enikő között (videó)