Újabb és újabb fulladásos halálesetekről számolnak be a hatóságok, és még csak most vette kezdetét a nyári szezon.
Nemrég számoltunk be egy gyermek fulladásos haláláról, most pedig kiderült, egy nő is megfulladt az egyik szabadstrandon. Ismét Somogyban történt a tragédia, ami kevesebb, mint egy hét leforgása alatt a harmadik helyen eset volt.
Ezúttal a barcsi szabadstrandnál huny el valaki vasárnap délután. A Sonline úgy tudja, hogy az áldozat egy asszony, aki profi úszó volt. A férjével érkezett közösen a strandra, majd a nő beúszott a mély vízbe, de már nem tért vissza.
„Két kilométerre a bejelentés helyszíntől meg is találták a hölgyet, majd a partra hozták – mondta el a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Mihályka Szabina – írta a lap a cikkében.



