Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Erre az öt játékosra fájhat Xavi foga

Erre az öt játékosra fájhat Xavi foga

Erre az öt játékosra fájhat Xavi foga
Fotó: Unsplash/Ken Russo

Hatalmas feladat előtt áll Xavi, a Barcelona új vezetőedzője, hiszen az a célja, hogy a katalán klubot újra az európai labdarúgás csúcsára juttassa. A spanyol csapat a jelen szezonban csak árnyéka volt korábbi önmagának, Lionel Messi távozása utáni küszködésük pedig mára szinte kínossá vált.

Xavit – mint a Camp Nou valódi legendáját – Ronald Koeman utódjaként nevezték ki a Barcelona élére, miután a holland edzőtől múlt hónapban a csapat tragikus teljesítményét látva menesztették. 

A cikk a videó után folytatódik

A Barcelona igen súlyos helyzetbe került anyagi fronton, így Xavinak ezen a téren is lesz mivel megküzdenie, de szerencsére a szezon végével megnyílik néhány figyelemre méltó lehetőség a transzferpiacon. A brit The Sun szerint a katalán klub öt olyan játékost tart elsősorban szem előtt, akiknek hamarosan lejár a szerződése, vagy jóval alacsonyabb áron tudnák beszerezni, mint arra eredetileg számítani lehetett. 

Raheem Sterling angol sztárjátékos szerepe nagyot esett a Manchester City-nél, miután Jack Grealish megérkezett a klubhoz. Arról szólnak a pletykák, hogy a 26 éves labdarúgó szívesen elhagyná az Egyesült Királyságot, Xavi terveibe pedig kimondottan illene játékstílusával és képességeivel.

Antonio Rüdigert különösen vonzóvá teheti a Camp Nou klubja számára, hogy a Chelsea német sztárját akár ingyen is leigazolhatnák 2022-ben, de ebbe a Bayern Münchennek és a Juventusnak is lehet beleszólása. A Barcelona mindenesetre igencsak csetlik-botlik a védelem terén, Rüdiger pedig kiváló erősítést jelentene Xavi irányítása alatt.

Rüdiger mellett Edison Cavani is ingyen kerülhetne a legendás spanyol csapathoz a szezon végével. A 34 éves urugayi veterán azzal az ígérettel írt alá egy egyéves hosszabbítást az eredeti 12 hónapos szerződése mellé, hogy ő lehet az Old Trafford sztárja, ennek azonban jócskán keresztbe tett Cristiano Ronaldo érkezése.

A 4-3-3 felállásban a szélső játékosok szerepe hihetetlenül fontos, elég csak visszagondolni Messi és Neymar Camp Nouban töltött napjaira. Xavi Kingsley Comannal erősítheti a középpályások sorát, ha a Bayern München hajlandó nyomott áron megválni tőle. 

A Barcelona támadására is ráfér némi toldozgatás-foldozgatás, kár lenne úgy tennünk, mintha ez nem így volna. Xavi új csatára Alexandre Lacazette lehet, akinek Cavani és Rüdiger mellett szintén lejár a szerződése. És bár úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben jobban pörög az Arsenal színeiben, valószínű, hogy a szezon végével távozni akar majd, ami szerencsés lehet a Camp Nou csapata számára.