Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy 84 éves férfi is teljesítette a távot a Balaton-átúszáson

Egy 84 éves férfi is teljesítette a távot a Balaton-átúszáson

Egy 84 éves férfi is teljesítette a távot a Balaton-átúszáson
Shutterstock

A nyár egyik legjobban várt sporteseményét, a 43. Lidl Balaton-átúszást, szombaton rendezték meg, és idén is több mint tízezer résztvevő rajtolt el Révfülöpről, hogy teljesítse a távot Balatonboglárig.

A verseny különlegessége, hogy a korábbi kétszeri halasztás után végre ideális körülmények között – napsütésben, 24 fokos vízben, tükörsima felszínen – indulhattak neki az úszók az 5,2 kilométeres teljes és a 2,6 kilométeres féltávnak, valamint a SUP-os átkelésnek.

A cikk a videó után folytatódik

A klasszikus, segédeszköz nélküli kategóriában a nyíltvíziúszó-válogatott versenyzője, Barabás Imre bizonyult a leggyorsabbnak, aki 1 óra 2 perc 49 másodperc alatt ért célba, ezzel 2022 után ismét elhódította a győzelmet. A leggyorsabb időt azonban egy másik versenyző, Lengyeltóti Bence érte el: a búvárúszó-válogatott tagja mindössze 1 óra 1 perc 3 másodperc alatt teljesítette az átkelést.

A sportág neves alakjai mellett közismert személyiségek is vállalták a kihívást: Késely Ajna és Kis Gergő Szabolcs Európa-bajnok úszók, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Bérces Edit ultramaratoni világcsúcstartó is célba ért. A mezőny színes teljesítményei között szerepelt Bajzát László, aki teljes matyó népviseletben úszott, és Czene Gábor paratriatlonos, aki háromszor is átúszta a tavat egy nap alatt.

Egy 84 éves nevező is volt

A teljesítők között voltak a legidősebbek is: a klasszikus távot egy 84 éves férfi és egy 79 éves nő teljesítette, míg a féltávon egy 83 éves nő és egy 81 éves férfi ért célba. A SUP-os mezőny legidősebb résztvevője 79 éves férfi, illetve 71 éves nő volt.

A rendezvényt hatalmas logisztikai háttér biztosította: a szervezői stáb több mint 1000 főből állt, a vízben pedig 150 vitorlás, számos kishajó és motorcsónak alkotta az úgynevezett „úszófolyosót”, amely a biztonságot garantálta. Az egészségügyi hátteret 60 fős orvosi és ápolói csapat, valamint három kórházhajó biztosította. A Magyar Honvédség „Úszó erőd” csapata ismét több száz fővel képviseltette magát.

„A két halasztás után egy ilyen napról álmodtunk. A Balaton ma a legszebb arcát mutatta és a résztvevők türelmét, kitartását egy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg. Hatalmas büszkeség látni ennyi mosolygós arcot a célban, ez a nap minden várakozást felülmúlt” – idézte a szervezői közlemény Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda ügyvezetőjét.

Az esemény történelmi mérföldkőhöz is érkezett: a Balaton-átúszás 1979-es indulása óta immár több mint 243 634 fő teljesítette a klasszikus távot, összesen 1,27 millió kilométert megtéve a magyar tengerben.

Liner/MTI