Ezúttal a Közel-Kelet kapcsán hangzott el egy igen súlyos bejelentés, mely egyúttal komoly figyelmeztetés is.
Donald Trump amerikai elnök szeptember 20-án, szombaton ismét napirendre helyezte a bagrami légibázis ügyét. A Truth Social platformon közzétett üzenetében figyelmeztette Afganisztánt: „Ha Afganisztán nem adja vissza a Bagram légibázist azoknak, akik építették, az Egyesült Államoknak, rossz dolgok fognak történni.”
A kijelentés mindössze napokkal azután hangzott el, hogy Trump egyesült királyságbeli állami látogatása során először vetette fel nyilvánosan: Washington fontolgatja a bázis visszaszerzését.
Bagram, Afganisztán legnagyobb légibázisa, két évtizeden át az Egyesült Államok vezette hadműveletek központi eleme volt a tálibok elleni háborúban, miután Washington a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után megdöntötte a tálib rezsimet. A hatalmas katonai létesítmény azonban nemcsak stratégiai szerepe miatt került a figyelem középpontjába: az Amnesty International és a Human Rights Watch többször is súlyos emberi jogi visszaéléseket rótt fel az amerikai erőknek, különösen a fogvatartottakkal való bánásmód kapcsán.
Kína miatt is fontos a bázis
Trump többször sajnálkozott amiatt, hogy az Egyesült Államok elveszítette a bázist, különösen annak Kínához való közelségét hangsúlyozva. Egy londoni sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Próbáljuk visszaszerezni, egyébként ez lehet egy kis friss hír. Próbáljuk visszaszerezni, mert szükségük van tőlünk bizonyos dolgokra.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Az amerikai és NATO-erők 2021 júliusában, a Trump-adminisztráció által közvetített békemegállapodás részeként, kaotikus körülmények között hagyták el Bagramot, miközben a tálibok gyors ütemben vették át az ország feletti ellenőrzést. Trump azóta többször is bírálta elődje, Joe Biden kivonulási stratégiáját, és a bázis elvesztését az amerikai befolyás csökkenésének szimbólumaként emlegette – írja a CNA.
Szombaton, amikor a Fehér Házban újságírók arról kérdezték, tervezi-e amerikai csapatok visszaküldését Bagramba, Trump így válaszolt: „Erről nem fogunk beszélni, de most tárgyalunk Afganisztánnal, és vissza akarjuk kapni, méghozzá hamarosan, azonnal. Ha nem teszik meg, akkor majd megtudják, mit fogok tenni.”
A kijelentések újabb bizonyítékai annak, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése ismét napirendre tűzte a stratégiai fontosságú bázis kérdését, amely a térség geopolitikai viszonyaiban továbbra is kulcsszerepet játszik.



