A 77 éves férfi Alzheimer-kórral él, mégis feleségül vette újra azt a nőt, akivel először 1987-ben mondták ki a boldogító igent. A szűk körű ceremóniát fehér és arany színű virágok, lufik és gyertyák díszítették, miközben családtagok és barátok gyűltek össze, hogy tanúi legyenek a fogadalommegújításnak – számolt be az eseményről a Berkeleyside helyi hírportál.

Az intézmény memóriaápolási igazgatója, Aaron Cohen így fogalmazott az alkalom kapcsán: „A szeretetet ünnepeljük. Függetlenül attól, hogy valaki miért van itt, kognitív hanyatlás miatt vagy sem. Ez a szeretetről szól.”

Michael O’Reilleyt mintegy hét évvel ezelőtt diagnosztizálták Alzheimer-kórral, állapotát pedig az jellemzi, hogy figyelme és tudatossága rövid időn belül is jelentősen változhat. Felesége, a 78 éves Linda Feldman ezt személyes példával írta le: „Lehetek vele… elmegyek a mosdóba, és amikor kijövök, az már egy teljesen más látogatás.”

A történetről a People magazin is beszámolt, amely megkereste az Ivy Berkeley vezetését is reakcióért. A cikk szerint az intézmény dolgozói és Feldman egybehangzóan állítják, hogy O’Reilley szeme minden alkalommal felragyog, amikor meglátja a feleségét.

A második esküvő előtti napon a férfi éppen az intézmény több lakójával ült együtt, amikor meglátta Lindát, odalépett hozzá, megölelte és megcsókolta. „Szeretlek, Linda.” Felesége így válaszolt: „Én is szeretlek, Michael. Nagyon.” O’Reilley ezután még hozzátette:„Annyira gyönyörű vagy”, miközben a kezébe fogta Linda arcát – idézte a jelenetet a Berkeleyside.

Az esküvő napján Michaelt gondozója, Murdock Storm kísérte be a terembe, Linda pedig segített neki leülni az első sorban. Amikor jelezték a férfinak, hogy felesége beszélni szeretne hozzá, mosolyogva reagált: „Ó, azt szeretném.”

Linda Feldman ezután köszönetet mondott férje gondozóinak és az Ivy teljes személyzetének, majd felidézte megismerkedésük történetét, valamint azt, hogy mindketten három gyermeket hoztak a házasságba korábbi kapcsolataikból.

Visszatekintve a közös múltra, így jellemezte magukat: „Én neurotikus és szorongó voltam”, míg Michaelt olyan kalandvágyó emberként írta le, aki középiskolában amerikaifutballozott, egy ideig papnak készült, majd rendőrként szolgált, mielőtt a jogi pályát választotta.

A kapcsolatuk lényegét Feldman így foglalta össze: „Nagyon szerettük egymást, és kitartással meg humorérzékkel működtettük a kapcsolatot. Mindketten szeretünk nevetni.” Erre Michael O’Reilley röviden így reagált: „Igen, nagyjából”, amin az egész terem nevetésben tört ki.

A ceremónia végén Linda meghatottan fordult férjéhez: „Csodálatos férj voltál.” Michael meglepetten kérdezett vissza: „Tényleg?”