Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,94 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
458,74 Ft
Bitcoin
64,528 $

Heten haltak meg, miután fertőtlenítésre szánt alkoholt ittak meg

Karanténba zárt dolgozóknak adtak alkoholt annak érdekében, hogy fertőtlenítsenek vele – ehelyett inkább felöntötték vízzel és üdítővel, majd megitták.

Fotó: Unsplash/Claudio Schwarz
Ázsia

Nagy Noel

Szerkesztő
TÉMÁK

Az alkoholos baleset Kambodzsában történt, amelynek következtében legalább heten vesztették életüket – számolt be róla az ABC News.

A munkások Thaiföldről tértek vissza, a helyi járványügyi szabályok szerint pedig karanténtáborba kellett vonulnia az ország északnyugati részén. Soron kívül Mezőgazdasági gépbe szorult egy világháborús gránát Borsod megyében

Ennek során a szobájuk fertőtlenítéséhez kapták az alkoholt, ami végül elfogyasztásra került és amely végül az életüket követelte.

Rajtuk kívül még legalább 12 ember került kórházba, akik főként fejfájására, szédülésre és nehézlégzésre panaszkodtak elfogyasztását követően.