Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Akár 15 ezer forintba is kerülhet egy parkolás a Lidl parkolójában

Akár 15 ezer forintba is kerülhet egy parkolás a Lidl parkolójában

Akár 15 ezer forintba is kerülhet egy parkolás a Lidl parkolójában
Fotó: Lidl

Az üzletláncnak elege lett abból, hogy sok nem vásárló is sajátjának érkezte egyik üzletük parkolóját.

A Lidl jelentősen szigorítja a parkolási rendet a II. kerületi, Csalogány utcai áruházánál, hogy megakadályozza a nem vásárlók hosszan tartó parkolását.

A cikk a videó után folytatódik

A vállalat tájékoztatása szerint legtöbb üzletüknél eddig az első óra során ingyenes volt a parkolás, míg több egységüknél a második órától már díjat kellett fizetni ért. Ez most némiképp szigorodik, ugyanis a II. kerületi, Csalogány utcai áruház esetében új, szigorúbb parkolási rendet vezettek be, hogy megnehezítsék a nem vásárlók hosszú idejű parkolását.

Az új szabályok értelmében az első óra továbbra is ingyenes marad, azonban a második órától már 1500 forintos díjat kell fizetni, a harmadik órától kezdődően pedig drasztikusan megemelkedik a díj, ekkor ugyanis már egy 15 ezer forintos napi díj lép életbe.

A Lidl szerint szükség volt a változtatásra, ugyanis csak így tudják előnyben részesíteni ügyfeleiket, és megakadályozni, hogy olyan autósok foglalják le hosszú időre a parkolóhelyeket, akik nem vásárlási céllal érkeztek.