Erőszakba torkollott a német AfD pártkongresszusa, a rendőröknek vízágyút is a helyszínre kellett küldeniük
Ezrek akadályozták meg az AfD szövetségi pártkongresszusának időben történő megkezdését a szászországi Riesában, ahol Alice Weidel kancellárjelölti beszédét várták.
A helyi rendőrség szóvivője, Thomas Geithner a BILD-nek nyilatkozva elmondta, hogy becslésük szerint mintegy tízezer ellentüntető gyűlt össze a városban, akik jelentősen hátráltatták a delegáltak megérkezését a helyszínre.
A 29 ezer lakosú szászországi kisvárosba az ország minden pontjáról érkeztek aktivisták busszal, vonattal és személygépkocsival. A első, körülbelül ezer fős demonstráció a vasútállomásról indult a WT Arena felé, ahol az AfD 600 küldötte tervezte megtartani háromnapos tanácskozását.
Rendőri intézkedések
A rendfenntartó erők 3200 rendőr bevetésével reagáltak az eseményekre, az ülősztrájkok és a bejáratok ismételt blokkolása miatt azonban a delegáltak többsége nem tudott időben megérkezni a konferencia helyszínére. A tüntetők pirotechnikai eszközöket vetettek be, és összetűzésbe kerültek a rendőrökkel is, amely során a BILD információi szerint délelőttig két rendőr megsérült.
Sie können unseren Einsatz für unser Land nur verzögern – aber nicht verhindern. #AfD #Riesa #Antifa pic.twitter.com/aFwS6V40iq
— Dr. Christoph Birghan (@DrBirghan) January 11, 2025
A hatóságok vízágyúval és paprikaspray használatával próbálták fenntartani a rendet, a WT Arena környékét pedig lezárták, hogy legalább az utolsó métereken biztosítsák a küldöttek biztonságos bejutását.
Szervezett ellenállás
A beszámolók szerint a tüntetők többsége nem helyi lakos volt, ami annak fényében nem meglepő, hogy országszerte mintegy 70 városból több mint 100 busz indult útnak a demonstrációra. Egy észak-rajna-vesztfáliai buszsofőr a BILD-nek elmondta, hogy járművén főként huligánok utaztak, akik közül többen már a környező falvakban le akartak szállni, hogy a rendőrségi ellenőrzőpontokat megkerülve, a mezőkön keresztül közelítsék meg a várost.