Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A Liverpool egykori klubikonja szerint Szoboszlai már most a csapat egyik legjobbja

A Liverpool egykori klubikonja szerint Szoboszlai már most a csapat egyik legjobbja

A Liverpool egykori klubikonja szerint Szoboszlai már most a csapat egyik legjobbja
MTI/EPA/ADAM VAUGHAN

Szoboszlai Dominik mindössze tizenegy mérkőzésen bizonyította: helye van a Liverpoolban.

Ezúttal Jamie Carragher, a Liverpoolt korábban két évtizeden keresztül erősítő védője méltatta a magyar válogatott csapatkapitányát, akit augusztus hónapban a legjobb játékosnak is megválasztottak a csapatnál.

A cikk a videó után folytatódik

Carragher a Sky Sports szakértőjeként fejtette ki véleményét, és úgy gondolja, hogy Szoboszlai Dominik már most „a Premier League legjobb játékosai közé tartozik” – idézte szavait a Nemzeti Sport.

„Olyan futballista, aki ha nem lenne a pályán, mindenki nagyon hiányolná. Ezt nemcsak a kreativitása és a rúgótechnikája miatt mondom, hanem a fizikai jelenléte kapcsán is” – folytatta.

Carragher dicsérte a csapat megújult középpályáját is, ami szerinte kreatívabb a korábbinál. Aláhúzta, hogy Szoboszlai nem fél belemenni a párharcokba, és akkor is húzza magával a csapatot, amikor kevésbé megy neki a játék.

Elmondta, hogy ugyan Szoboszlainak még fejlődnie kell, de nagyon jó úton halad, hogy megközelíthesse Steven Gerrard teljesítményét, akihez hasonló középpályást a magyar játékos óta nem sikerült találnia a Liverpoolnak.