Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,62 Ft
Euró
388,86 Ft
Font
452,12 Ft
Bitcoin
62,457 $

Olaszország is beperelte az Apple-t az iPhone készülékek belassulása miatt

A korábban nagy botrányt kavaró ügyet továbbra sem tudhatja a háta mögött az Apple.

Smart

Takács Petra

Szerkesztő
TÉMÁK

Az új szoftverfrissítések ugyanis lassabbá tették a korábbi években kiadott készülékeket, ezzel ösztönözve a vásárlót arra, hogy újat vásároljon, noha a gyártó szerint minderre csak azért volt szükség, hogy az érintett készülékek kiegyensúlyozott teljesítményt tudjanak nyújtani.

Az olasz fogyasztóvédelmi hatóságot ez nem győzte meg, és hétfőn hivatalosan is értesítették az Apple-t arról, hogy pert indítanak ellenük a vállalt tisztességtelen gyakorlata miatt, számolt be róla a Reuters hírügynökség. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Az Altroconsumo tájékoztatása szerint 60 millió eurós kárigényről nyújtottak be a beadványt egy felhasználókat képviselő csoportos per részeként, ám a vállalat ”elavulási gyakorlatát” a hatóságok is érzékelték.

A fogyasztóvédelmi hatóság közleménye szerint a perben az iPhone 6, 6 Plus, 6S és 6S Plus készülékek tulajdonosait képviselik, a felsorolt modellekből pedig nagyjából egymillió példányt értékesíthettek 2014 és 2020 között.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.