Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Emiatt igazolta le a Lipcse Szoboszlait

Emiatt igazolta le a Lipcse Szoboszlait

Emiatt igazolta le a Lipcse Szoboszlait

A 20 éves magyar focista az FC Red Bull Salzburg csapatából a Lipcsébe igazolt, így innentől számítva négy és fél évig játszik majd a klub színeiben.

A 20 éves magyar focista az FC Red Bull Salzburg csapatából a Lipcsébe igazolt, így innentől számítva négy és fél évig játszik majd a klub színeiben.

A cikk a videó után folytatódik

Az RB Lipcse ezentúl a középpályás Szoboszlai Dominikkal erősíti csapatát, a 20 éves játékos szerződése szerint 2025 júniusáig játszik majd a csapattal. Szoboszlai nemzetközi szinten elismert focista, kiemelkedő teljesítménye miatt nem csoda, hogy a Lipcse is felfigyelt az ifjú titánra. Szoboszlai 2019-ben debütált a válogatottban, azóta 12 mérkőzésen tűnt fel, most pedig úgy tűnik, karrierje egyre csak felfelé ível.

Az átigazolás hírére már több vezető is reagált, mutatjuk a Die Roten Bullen által közzétett reakciókat:

„Szoboszlai Dominik leigazolásával még jobban megerősíthetjük keretünket. A nyári átigazolással és a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntő elérésével további bevételre tettünk szert, annak érdekében, hogy ekkora átigazolást tudjunk végrehajtani ebben az anyagilag is nehéz időszakban. Fontos volt számunkra, hogy ezt a többletjövedelmet közvetlenül visszafektessük a csapatba. Szoboszlai Dominik melletti döntésünk így még inkább erősíti a csapat színvonalát”

fogalmazott Oliver Mintzlaff vezérigazgató.

„Örülünk, hogy szerződtetni tudtuk Szoboszlai Dominikot, és januárban csatlakozik hozzánk. A kezdetektől fogva nagyon jó irányban folytak a megbeszélések Dominikkal és tanácsadójával, és természetesen büszkék vagyunk arra, hogy az RB Lipcse mellett döntött, mivel számos ajánlatot kapott a legjobb európai kluboktól. Dominik rendkívüli potenciállal rendelkezik, és bármilyen pozíciót betölthet középpályán. Kétlábú képességének, valamint távoli rúgásokban és szettjeiben rejlő erejének köszönhetően rengeteg olyan képességgel rendelkezik, amelyek gazdagítják játékunkat”

mondta Markus Krösche sportigazgató.

Szoboszlai Dominik pedig a következőket fogalmazta meg az átigazolással kapcsolatban: