Hogyan is készülnek valójában a vakcinák?

Miközben az egész világ arra vár, hogy hivatalosan is jóváhagyják a koronavírus elleni védőoltásokat, vajon tisztában vagyunk-e azzal, milyen folyamatok árán juthatnak hozzá a gyógyszeripari vállalatok a járvány megállítása szempontjából nélkülözhetetlen készítményekhez?

A vírus legyengítése

Ezen stratégiának köszönhetően legyengített fertőző vírusrészecskéket juttatnak a szervezetbe, amelyek csak enyhe hatást fejtenek ki. A mumpsz, kanyaró, rubeóla, rotavírus, bárányhimlő és influenza elleni, valamint a gyermekbénulással szemben alkalmazott orális vakcinák pontosan ezzel a módszerrel készülnek. Soron kívül 15 éve mutatták be a Samsung első androidos telefonját

A vírusok általában úgy okoznak különböző tüneteket, hogy többszörösen lemásolják genetikai kódjukat a szervezetben – ezt a szakaszt reprodukciós fázisnak hívjuk. Amíg a természetes eredetű vírusok a fertőzések kórlefolyása során több mint ezerszer reprodukálódnak, addig a vakcinákban található gyengített kórokozók 20-nál is kevesebbszer teszik meg ugyanezt.

Mindez elegendő ahhoz a védőoltásokban lévő vírusoknak, hogy tünetek előidézése nélkül immunválaszra serkentsék a memória B-sejteket, amelyek megvédhetnek minket a jövőbeni fertőzésektől.

Az élő, gyengített vírusvakcinák előnye, hogy egy vagy két adaggal életre szóló immunitással szolgálhatnak. Az eljárás egyetlen korlátja, hogy az oltóanyagot a legyengült immunrendszerrel élő emberek részére nem lehet beadni, mivel azzal károsíthatnánk az egészségüket.

A vírus inaktiválása

Az inaktiválással lényegében egy kémiai anyag segítségével hatástalanítják a kórokozót, ezáltal meggátolják a vírus szaporodását, így elveszíti fertőzőképességét. Ezt a technikát főként a gyermekbénulás, hepatitis A, influenza és veszettség elleni védőoltásoknál használják.

Mivel a vírust a szervezet érzékeli, ezért az immunrendszer védelmet generál ellene. Ennek két előnye is van – egyrészt a vakcina még enyhe mellékhatásokat sem okozhat, másrészt még a legyengült immunrendszerrel élők számára is beadható az oltás. Egyetlen hátulütője a módszernek, hogy több adagban szükséges bejuttatni a szert ahhoz, hogy kifejtse jótékony hatását.

A vírus egy részének alkalmazása

Ebben az esetben a vírus bizonyos részét eltávolítják, és ezt építik be a vakcinába. A hepatitis B, herpesz és humán papillomavírus (HPV) elleni oltóanyagoknál figyelhetjük meg ezt a viszonylag új megoldást.

A védőoltást a vírus felszínén található proteinekből készítik. A stratégia akkor válhat hasznossá, ha a vírus vagy baktérium csupán bizonyos része fertőzőképes, ezáltal immunválaszt válthatnak ki a szervezetből. Általában két dózisban adagolják ezeket a vakcinákat, hátrányai között a kellemetlen mellékhatások szerepelnek.

Baktérium alkalmazása

Egyes baktériumok méregfehérjéket, úgynevezett toxinokat termelnek. Néhány vakcinát úgy állítanak elő, hogy veszik ezeket a toxinokat, és bizonyos kémiai vegyületek bevonásával inaktiválják őket – az így keletkezett anyagokat nevezzük toxoidoknak. Ezen méregproteinek semlegesítésével tüneteket már nem okozhatnak a szerek. A torokgyík, tetanusz és szamárköhögés elleni vakcinák pontosan ezzel az eljárással készülnek.

Egy másik módszerrel a baktériumok külső poliszacharid burkát használják fel, mivel gyakran csak ezekre a kémiai anyagokra ad le erélyes választ az immunrendszer. Gyermekek esetében Haemophilus influenzae B (Hib), pneumococcus és meningococcus elleni védőoltásoknál terjedt el ez a stratégia.

Mint ahogyan az inaktivált vírusvakcinákat, úgy a bakteriális oltóanyagokat egyaránt biztonságosan lehet beadni a legyengült immunrendszerrel élők számára is, azonban a kívánt immunitás eléréséhez gyakran több dózisban kell beadagolni őket.