Észak-koreai rabszolgamunkával állítják elő a védőfelszereléseket

Több olyan kínai gyárból rendelt védőfelszerelést a brit kormány, ahol több száz észak-koreai munkást dolgoztatnak titokban, gyakorlatilag rabszolga körülmények között – derült ki a The Guardian tényfeltáró cikkéből.

A brit lap összegyűjtött bizonyítékai szerint az Egészségügyi és Szociális Gondozási Minisztérium (DHSC) több olyan helyről rendelt védőfelszerelést – mint maszkot és védőruhát – ahol jóformán a modernkori rabszolgasággal jellemezhető körülmények uralkodnak. Ezen gyárak az észak-koreai határhoz közel található Dandong városában készítették a felszereléseket. Soron kívül Küszöbön az új gázszerződés Törökországgal – Szijjártó Isztambulban tárgyal

A The Guardian által végzett oknyomozás feltárta, hogy a Kínában dolgozó észak-koreai rabszolgák által készített felszereléseket nem csak a brit kormánynak, hanem többek között Olaszországnak, az Egyesült Államoknak, Németországnak, Dél-Afrikának, Japánnak, Dél-Koreának, Fülöp-szigeteknek és Mianmarnak is exportáltak.

A Dandongban dolgozó észak-koreai munkások – akinek a nagy része egyébként nő – naponta 18 órát dolgoznak átlagosan, és csak nagyon kevésszer vagy szinte egyáltalán nem állhatnak meg. Folyamatos megfigyelés alatt állnak, és nem hagyhatják el szabadon a gyárat, és ugyan kapnak fizetést, de ennek 70%-a az észak-koreai vezetés bankszámlájára kerül – a belső források szerint.

Habár az ENSZ és a Nemzetközi Munkaszervezet (ILO) is elítéli az olyan jellegű tevékenységet, amit Észak-Korea csinál, ez nem akadályozza meg az ilyen munkások napi szenvedését. A két szervezet más fogalmat használ a szituációra, az ENSZ szerint ez „államilag finanszírozott kényszermunka”, míg az ILO szerint ez a „modernkori rabszolgaság egy formája”.

A brit lap oknyomozása pedig arra világított rá, hogy ha indirekt módon ugyan, de a brit kormány gyakorlatilag az észak-koreai állam és Kim Dzsongun zsebét tömi az adófizetők pénzével azzal, hogy megrendeli az ilyen felszereléseket. A felháborodás értelemszerűen nagy, mivel a rezsimet széles körű emberi jogi sértésekkel, mint emberiség elleni bűntettel vádolják.

További probléma, hogy Kína gyakorlatilag segít ezzel Észak-Koreának, hogy az ENSZ és az Egyesült Államok által kivetett szankciókat megkerülje a kommunista rezsim. Ezen szankcióknak éppen az volt a lényege, hogy külföldi ügyletekből nem tudjon pénzt szerezni a Kim-rezsim, és nem tudjon olyan programokra pénzt költeni, mint a hírhedt atomfegyver-programjuk.

A brit kormányt eddig is heves kritika érte, amiért a védőfelszerelések ügyében nem mutattak megfelelő transzparenciát egy jogszabályra hivatkozva, amely gyakorlatilag eldöntötte, hogy „sürgős vészhelyzet esetében” ne kelljen piaci verseny között eldönteni az egyes termékek – ebben az esetben a védőfelszerelések – beszerzését, hanem gyakorlatilag a kormány által kijelölt szereplő végezheti ezt.

A The Guardian által feltárt bizonyítékok pedig arra mutattak rá, hogy a rabszolgamunka által gyártott védőfelszereléseket az Unispace Global Ltd szerezte be, amely cég még a járvány kezdetén kötötte meg a kormánnyal a szerződést a beszerzésre vonatkozóan, és mára már a legnagyobb beszerzőnek számít a védőfelszerelések terén – a szerződéskötés lehetőség azonban ők sem piaci körülmények között szerezték.

Az oknyomozás szerint a brit kormány által leadott rendelés egy kínai kereskedőcégen keresztül futott át, melynek egy részét a Dandong Huayang Textilnek és a Gaments Co-nak adták le, mint beszállítónak, és mindkét vállalatról kiderült, hogy észak-koreai munkásokat alkalmaznak. Azt viszont a brit lap is elismeri, hogy sem a DHSC, sem az Unispace nem tudott arról, hogy a védőfelszerlés-ellátóláncában jelen lehet az észak-koreai rabszolgamunka.

Ahogy írtuk, nem csak a brit kormány bűnös ebben: az olaszországi Bari városában 200 ezer védőfelszerlést rendeltek a Dandong Huayangtól, Dél-Afrikába kétmillió védőfelszerelés érkezett ugyaninnen, és a többi említett országba is érkezett rendelés, ám ez kisebb mennyiségű, mint az olasz és dél-afrikai rendelés.

Dandongban egyébként már évek óta bevett gyakorlatnak számít, hogy Észak-Koreából szerveznek ki munkásokat a ruhagyáraikba. Ez mindkét félnek megéri: a kínai gyárak olcsó és engedelmes munkaerőhöz jutnak, míg a Kim-rezsim több millió dollárhoz ennek ellenértékeként, ami eredetileg a munkások fizetése lenne.

A koronavírus-járvány kitörése pedig ezen csak dobott egyet, felpörgött a gyártósoron a munka, és számos kormányzati dokumentum szerint erről nem csak a helyi gyárvezetők, hanem az önkormányzat és Peking is tud. Egy dél-koreai író szerint nem kell ezen meglepődni:

Papíron az alkalmazott észak-koreai munkások 2200 és 2800 jüan (90-130 ezer forint) között keresnek, ám ennek csak a töredékét kapják meg a saját kezükbe. A nagy részét ugyanis elveszi az észak-koreai kirendelt gyármenedzserük, amit ő utána továbbad az észak-koreai államnak.

A legszomorúbb része pedig az a történetnek, hogy annak ellenére, hogy a fizetésük nagy részét elbukják ezen munkások, így is sokkal többet keresnek, mint amennyit Észak-Koreában remélhetnének, nem véletlenül van ekkora akarat az elszegényedett észak-koreaiak részéről, hogy külföldön dolgozzanak.

A brit kormány még nem reagált a lap oknyomozására, de reménykedni lehet benne, hogy felülvizsgálják a megkötött szerződéseket. Az első világban már így is aggodalmat gerjesztett az elmúlt években, hogy modernkori rabszolga körülmények között állítják elő a kényelmi termékeinket, ez az ügy pedig csak újabb bizonyíték, hogy fel kell lépni ez ellen.