Nemzetközi csillagászcsoport minden eddiginél pontosabban meghatározta a közeli Világegyetem tágulási ütemét, az eredmény azonban nem oldotta fel a régóta ismert ellentmondást, hanem még egyértelműbbé tette azt. Az együttműködésben részt vett John Blakeslee, az amerikai Nemzeti Tudományos Alap által finanszírozott NSF NOIRLab kutatási és tudományos szolgáltatásokért felelős igazgatója, a vizsgálat pedig több NOIRLab távcső adataira is támaszkodott.

A kutatók évtizedek óta két fő módszerrel próbálják meghatározni a Világegyetem tágulási sebességét, amelyet a Hubble-állandó fejez ki. Az egyik megközelítés a közeli csillagok és galaxisok távolságának mérésére épül, majd ezek alapján számítják ki, milyen gyorsan távolodnak egymástól az égitestek, míg a másik a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás vizsgálatával a korai Univerzum állapotából következtet a mai tágulási értékre a standard kozmológiai modell alapján.

Elméletben a két eljárásnak azonos eredményt kellene adnia, a gyakorlatban azonban a közeli Univerzum mérései rendre magasabb, nagyjából 73 kilométer per másodperc per megaparszek értéket mutatnak, miközben a korai Világegyetemre épülő számítások csupán 67–68 kilométer per másodperc per megaparszek körüli eredményt jeleznek.

Valami nem stimmel

A különbség első pillantásra csekélynek tűnhet, ugyanakkor statisztikailag túlságosan jelentős ahhoz, hogy véletlen ingadozásként lehessen elkönyvelni, ezért a jelenséget Hubble-feszültségként emlegetik, amely számos egymástól független vizsgálatban is megjelent – írja a ScienceDaily.

A pontosság növelése érdekében a H0 Distance Network együttműködés kutatói évtizedek megfigyeléseit kapcsolták össze egy egységes, összehangolt rendszerben, amelyet távolsághálózatnak neveztek el. Az eredményeket 2025. április 10-én publikálták az Astronomy and Astrophysics folyóiratban, ahol a Hubble-állandót 73,50 ± 0,81 kilométer per másodperc per megaparszek értékben adták meg, ami valamivel egy százalék alatti bizonytalanságot jelent, és ezzel a legpontosabb közvetlen mérésnek számít.

Folyamatosan figyelik a helyzetet

A kezdeményezés a 2025 márciusában Bernben megrendezett ISSI Breakthrough Workshop során indult el, ami a „What’s under the H0od?” címet viselte, és célja az volt, hogy közösségi konszenzuson alapuló keretrendszert hozzon létre. A kutatócsoport hangsúlyozta, hogy „ez nem csupán a Hubble-állandó egy újabb értéke, hanem egy közösség által felépített keretrendszer, amely évtizedek független távolságméréseit fogja össze átlátható és hozzáférhető módon”.

A távolsághálózat több, egymást átfedő mérési módszert kapcsol össze, köztük a szabályos fényváltozást mutató Cepheida változócsillagokat, az ismert fényességű vörös óriáscsillagokat, az Ia típusú szupernóvákat és bizonyos galaxistípusokat, így a kutatók több irányból is ellenőrizni tudták az eredményeket. Amennyiben egyetlen technika torzította volna az összképet, annak elhagyása érdemben módosította volna a végeredményt, ám ez nem történt meg, ami jelentősen növeli a mért érték megbízhatóságát.

A Világegyetem fejlődéséről alkotott képünk

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy „ez a munka gyakorlatilag kizárja a Hubble-feszültség olyan magyarázatait, amelyek egyetlen, eddig figyelmen kívül hagyott hibára épülnek a lokális távolságmérésekben”, majd hozzátették, hogy „ha a feszültség valós, ahogyan azt az egyre gyarapodó bizonyítékok sugallják, akkor az a standard kozmológiai modellen túli új fizikára utalhat”.

Amennyiben a korai Univerzumra épülő modell valóban hiányos, elképzelhető, hogy a sötét energiával, ismeretlen részecskékkel vagy akár a gravitáció viselkedésével kapcsolatos feltételezéseink szorulnak felülvizsgálatra, ami alapjaiban formálhatja át a Világegyetem fejlődéséről alkotott képünket. Ugyanakkor az újonnan létrehozott keretrendszer lehetőséget biztosít arra, hogy a jövőben érkező, még pontosabb megfigyelésekkel tovább finomítsák az eredményeket, és eldöntsék, hogy az ellentmondás idővel eltűnik-e, vagy valóban új fizikai jelenségre mutat rá.