Michael Bay még jóval azelőtt, hogy monumentális franchise-ok rendezőjeként vált volna ismertté, elkészítette A szikla című akcióthrillert, amely közel 30 év távlatából is a 90-es évek egyik legszórakoztatóbb darabjának számít.

Az 1996-ban bemutatott film története szerint egy elszánt, de kiszámíthatatlan tábornok elfoglalja az Alcatraz börtönszigetét, és vegyi fegyverrel fenyegeti San Franciscót, ami miatt az FBI kénytelen összefogni egy különc vegyifegyver-szakértővel és egy rejtélyes múltú egykori brit fogollyal, hogy megakadályozzák a katasztrófát.

Végig feszült a hangulat

A cselekmény egyszerre idézi a klasszikus rablófilmek feszült szerkezetét, a katonai thrillerek komor hangulatát és a kilencvenes évek akciófilmjeire jellemző látványos, gyakran kaotikus jeleneteket, miközben végig magas energiaszinten tartja a nézőt.

A Collider szerint a szereplőgárda önmagában is figyelemre méltó, hiszen Nicolas Cage alakítja Stanley Goodspeedet, a túlbuzgó, gyors beszédű szakértőt, Sean Connery formálja meg John Masont, a tapasztalt és higgadt egykori brit ügynököt, míg Ed Harris játssza Hummel tábornokot, akinek motivációi a szélsőséges eszközök ellenére is meglepő mélységet adnak a karakternek. A további szerepekben David Morse, Michael Biehn és William Forsythe is feltűnik, ami tovább erősíti a produkció sztárerejét.

Nehéz belekötni a filmbe

A legendás filmkritikus, Roger Ebert szerint A szikla a nagyszabású hollywoodi akciófilmek egyik mintapéldája, amely hangos, kaotikus és jól ismert elemekből építkezik, mégis elegendő stílussal és lendülettel valósul meg ahhoz, hogy kifejezetten szórakoztató legyen.

Úgy fogalmazott, „Mindegy. Michael Bay rendező összehangolja az elemeket egy hatékony és izgalmas filmmé, nagy nevetésekkel, szenzációs speciális effektusokkal és folyamatos feszültséggel. Érdekes látni, hogy olyan kiváló színészek, mint Connery, Cage és Harris miként képesek a forgatag középpontjába állni olyan figurákkal, akik egyszerre különcök és hitelesek. Több hollywoodi akciósztár is képes a káosz közepén állni, de kevesen tudják elhitetni, hogy valóban ott vannak. A sziklát nézve tényleg érdekel minket, mi történik. Később talán ostobának érezzük magunkat, amiért ennyire beszippantott, de ez az élmény része.”

A film harsány, feszült és időnként váratlanul humoros pillanatokkal teli stílusa azóta is meghatározó példája Michael Bay korai korszakának, amikor a látvány és a karakterközpontú dinamika még különösen erős egyensúlyban állt egymással, ugyanakkor a történet érzelmi súlya is képes volt érvényesülni.