A 95 láb hosszú hajón 12 fős társaság gyűlt össze, céljuk a sárgaúszójú hal kifogása volt. Rangel és Madrid azonban többre vágytak: egy külön, kétórás mellékutat foglaltak, amely végül nem várt fordulatot vett. A három férfi egy 22 láb hosszú csónakkal indult útnak, ám Ramos déli irányba kormányozta a hajót, és 90 percen át rossz irányba haladtak. A heves szelek miatt a csónak végül zátonyra futott, és a férfiak egy lakatlan szigeten rekedtek, 15 mérföldre Baja partjaitól.

Joseph Rangel a People-nek adott interjúban így idézte fel a helyzetet: „Három doboz sörünk, négy 15 unciás vizespalackunk és egy Dr. Pepperünk volt.” Az élelem hamar elfogyott, így kénytelenek voltak rákokat, csigákat és rovarokat enni.

Küzdelem a túlélésért

A férfiak sodródó faágakból evezőt készítettek, hogy visszajussanak a szárazföldre, ám a szél újra és újra visszavetette őket. A hajó végül teljesen összetört, így a roncsokból tutaj építésébe kezdtek. Három napig próbáltak haladni, barlangokban aludtak, nyers rákokat és rovarokat fogyasztottak.

Rangel így emlékezett vissza: „Mindent megtettünk, és végül ugyanott kötöttünk ki, ahonnan elindultunk.” A megpróbáltatások 11. napján Lorenzo Madrid elvesztette eszméletét. „Megpróbáltam kitapintani a pulzusát… Partra húztam, de rájöttem: elment.” – mesélte Rangel.

Madrid halála után másfél nappal Ramos és Rangel kereskedelmi búvárok segítségével menekült meg. A sziget annyira elhagyatott volt, hogy a 25 mérföldes körzetben zajló mentőakciók teljesen elkerülték a területet. Rangel közel 30 kilót fogyott a két hét alatt, és kórházba került fekély, bakteriális fertőzés és vérrögök miatt. Mindeközben gyászolnia kellett gyermekkori barátját.

A kórházi ágyból a Daily Journalnak így nyilatkozott akkor: „Egy egyszerű rádió megoldotta volna. Egyszerű biztonsági felszerelés és egy terv, ha valami rosszul sül el.” Felipe de Jesus Vallecillo, San Felipe kikötőkapitánya: „Amit tettek a túlélésért, rendkívüli volt. Sok nap telt el víz nélkül. Valóban harcoltak az életükért.”