A nő elmesélte, tíz évvel ezelőtt egy közeli hozzátartozó halála után neki kellett kiürítenie az illető házát: „Hónapokig tartott.” Ez a tapasztalat indította el benne a folyamatot, hogy saját otthonát is fokozatosan rendbe tegye: „Ezután elkezdtem rendet rakni a saját házunkban, hogy a gyermekeinknek ne legyen ez a teher. Mindannyian felnőttek, saját családjuk van.”

A nő hozzátette, most újra nekilátott a folyamatnak, ezúttal a nagyobb bútorok eltávolításával: „Úgy érzem, ezt meg kell tennem, és minden alkalommal, amikor valamit elvisznek, sokkal jobban érzem magam.” Férje azonban aggodalmát fejezte ki: „Kicsit aggódik, hogy hazajön, és a kanapé már nem lesz ott.”

A nő, aki elmondása szerint „még nincs 60”, de idén volt egy komoly egészségügyi riadalma. „Más is átélte már ezt?” Egy hozzászóló így reagált erre: „Én is ilyen vagyok. Idén nekem is volt egy egészségügyi riadalom, és mindig úgy érzem, hogy rendet rakok… Számomra ez az új normális, és már nem veszek olyasmit, amire nincs szükségem.”

Egy másik felhasználó szerint a nő helyesen cselekszik: „Szerintem ez nagyszerű ötlet. Anyám idén hunyt el, és amikor diagnosztizálták a betegségét, a szüleim ezt megtették… így sokkal könnyebb lesz majd mindent elrendezni.”

Voltak azonban kritikus hangok is: „Te jó ég, még nem is vagy 60! Nyugodj le! … inkább a végrendeletre és a papírok rendbetételére koncentrálj.” Egy másik hozzászóló pedig arra figyelmeztetett, hogy a gyerekeknek érték lehet a szülő dolgainak átnézése: „Ne feledd, amitől megszabadulsz, az része annak, aki vagy… egyesek számára ez olyan, mintha újra megismernék az illetőt.”