Jess Helling, a cumbriai Barrow-in-Furnessből származó 31 éves nő, egy fitneszversenyen elszenvedett esés után kezdett erős hátfájdalmakat tapasztalni. Nyolc hónap alatt hatszor kereste fel a kórházat, ahol az első MRI-vizsgálat előboltosuló porckorongot mutatott ki. Fájdalomcsillapítókat kapott, ám állapota romlott, és egy újabb vizsgálat után epidurális injekciót kapott műtét helyett.

Otthonában azonban hirtelen rosszabbodott a helyzet: „Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor egy pukkanást éreztem a hátamban, miközben felálltam a vécéről” – idézte fel Jess. Ezt követően kórházba szállították, ahol cauda equina szindrómát diagnosztizáltak nála, ami az alsó gerincidegek összenyomódásával járó, sürgősségi beavatkozást igénylő állapot.

Műtét és maradandó következmények

Jess sürgősségi dekompressziós műtéten esett át, de a beavatkozás után is tartós panaszokkal él: „Még a műtét után is minden nap küzdök a gyengeséggel és a zsibbadással. Még az olyan egyszerű dolgok is nehezek, mint a séta vagy az, hogy elhagyjam a házat.”

A betegség miatt fel kellett adnia operációs osztályos szakasszisztensi munkáját, amit 16 éves kora óta épített az NHS-ben. „Teljesen megváltozott az életem, és a munkám követelményei mellett nem tudtam folytatni. Imádtam a munkámat, úgy éreztem, megtaláltam a helyem. Ambiciózus voltam, büszkeséget és beteljesülést adott a hivatásom. Hogy mindezt fel kellett adnom, pusztító érzés.”

Jess most az Irwin Mitchell ügyvédi irodát bízta meg annak kivizsgálására, hogy állapotát korábban diagnosztizálhatták volna-e. Képviselője, Rosie Charlton így nyilatkozott: „A cauda equina egy súlyos orvosi vészhelyzet, ami akkor következik be, amikor a gerinc alsó részén lévő idegek összenyomódnak. Ezek az idegek irányítják a hólyag, a belek és a lábak izmait. A diagnózis és a kezelés késlekedése maradandó következményekhez vezethet.”

Jess történetét a Cauda Equina Awareness Day keretében osztotta meg, hogy felhívja a figyelmet a betegség jeleire és a támogatási lehetőségekre. „Az elmúlt évek hihetetlenül nehezek voltak, sok érzelmileg megterhelő időszakkal. Még mindig feldúl, ami történt, és legalább annyit megérdemlek, hogy választ kapjak arra, vajon korábban többet tehettek volna-e értem. Ugyanakkor elszánt vagyok, hogy valami pozitívat hozzak ki ebből: szeretném, ha mások időben felismernék a cauda equina jeleit, és tudnák, hogy van segítség.”