98 éves korában elhunyt Ronald Butcher, a brit Kereskedelmi Flotta kitüntetett tengerésze, aki idén tavasszal, a győzelem napja (VE Day) előtt adott exkluzív interjút a Mirror-nak, hogy figyelmeztesse a világot: „Tanulnunk kell a múltból és béketeremtőknek kell lennünk. Mondjátok el a gyerekeiteknek. Ültessétek a fejükbe, mi történt.”

A családját is meglepte, amikor a veterán hosszú évtizedek hallgatása után részletesen beszélt veszélyes tengerészéveiről és számos halálközeli élményéről. Lánya, Christine Lincoln, 61 évesen így idézte fel édesapja utolsó óráit: „Hétfő délután ment el, miután azt mondta nekem: ‘jó éjt’. Előzőleg részt vett a Brit Csata 85. évfordulóján Norfolkban, ahol helytállt, de utána gyenge és bizonytalan lett.”

Christine elmondta, hogy édesapja hétfőn már „halványult”, és megkérdezte: „Hol vagyunk?” – mire ő azt felelte, hogy otthon, az ágyában van, majd hozzátette: „Apa, ha fáradt vagy, most már aludhatsz.” Ronald erre csak annyit mondott: „jó éjt”, és elment. „Olyan gyors volt. A macska mellette feküdt, és nem mozdult, amíg a temetkezési vállalkozók meg nem érkeztek” – tette hozzá.

Nem tartotta magát hősnek

A Taxi Charity for Military Veterans szervezésében tett utazások – például a hollandiai Felszabadulás Napja vagy a normandiai D-nap évfordulója – segítették abban, hogy májusban először nyíljon meg a nyilvánosság előtt. „Soha nem tartotta magát hősnek, azt mondta, a kitüntetéseit a barátaiért viseli” – mesélte Christine. Nővére, Pauline Killaspy, 62 évesen hozzátette: „Azt mondta, ez csak hivalkodás.”

Butcher 13-14 évesen aknamentesítő hajón dolgozott, ahol „tűaknákra” mászott fel, hogy hatástalanítsa őket, derekán kötéllel, csuklóján villáskulccsal. 15 évesen, első bevetésén torpedó süllyesztette el hajóját, 17 évesen pedig a normandiai partraszállásnál kellett segítenie az elesett katonák körül.

A torpedótámadásról így beszélt: „Három órán át tapostam a vizet égő olajban a társaimmal, és kiabáltunk egymásnak, de a kiáltások lassan elhaltak. Három órát voltam a vízben… először a sebesülteket mentették ki.”

Maga volt a pokol

A normandiai partraszállás napján, 1944-ben a Francis C Harrington fedélzetén két akna robbant 5 mérföldre a Juno-parttól, miközben több mint 500 katonát és ellátmányt próbáltak a partra juttatni. Öt legénységi tagja meghalt. „Nem tudtuk, nappal van-e vagy éjszaka. Mindannyian féltünk. Amint megláttak minket, tüzet nyitottak. Dél volt, de sötét és borzalmas. Láttam, mi történik a partokon… Az amerikaiaknak rosszabb volt; ezrek haltak meg” – idézte fel.

A francia kormány a szolgálataiért a Becsületrenddel tüntette ki. Katonai pályafutása során legalább öt atlanti konvojátkelést teljesített, 70 hajóból álló kötelékekben, miközben 27 méteres hullámokkal és ellenséges tengeralattjárókkal kellett szembenézniük.

Később több mint 30 évig dolgozott a brit hadsereg civil tisztjeként, találkozott a királyi család tagjaival, és tiszti rangig jutott. Lánya, Christine szerint gyakran mondta: „A háború senkinek sem jó, bármelyik oldalon is áll, mindannyian valakinek a gyerekei, valakinek a szerettei.” Pauline hozzátette: „Azt szokta mondani, a háború szörnyű, és micsoda pazarlás volt.”