Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Begombázott pilóta próbálta leállítani az utasszállító hajtóművét repülés közben

Begombázott pilóta próbálta leállítani az utasszállító hajtóművét repülés közben

Begombázott pilóta próbálta leállítani az utasszállító hajtóművét repülés közben
Shutterstock

Joseph Emerson, egykori kereskedelmi pilóta, aki 2023 októberében megpróbálta leállítani egy utasszállító repülőgép hajtóműveit repülés közben, bűnösnek vallotta magát, és próbaidőre ítélték.

Az eset idején Emerson nem szolgálatban volt, hanem a Horizon Airlines járatának pilótafülkéjében, az úgynevezett „jump seat”-en utazott, és elmondása szerint psilocibint – közismert nevén varázsgombát – fogyasztott az incidens előtt, amit később megbánt.

A cikk a videó után folytatódik

Az Oregon állami bíróságon Emerson nem vitatta a vádat a gondatlan veszélyeztetés és a repülőgép első fokú veszélyeztetése ügyében, míg a szövetségi bíróságon bűnösnek vallotta magát. Az állami eljárásban 50 nap börtönbüntetést kapott – amit már letöltött –, öt év próbaidőt, 664 óra közmunkát és 60 569 dollár (20,3 millió forint) kártérítés megfizetését rendelték el számára.

„Amit Joseph Emerson tett, az felelőtlen, önző és bűncselekmény volt” – fogalmazott az ítélethirdetés után Eric Pickard, az oregoni Multnomah megye helyettes kerületi ügyésze. „Emlékeznünk kell arra, milyen közel járt ahhoz, hogy ne csak a 2059-es járat 84 utasának, hanem mindannyiuk családtagjainak és barátainak életét is tönkretegye.”

20 év börtön is járhat érte

A szövetségi vádpont – a személyzet munkájának akadályozása – akár 20 év börtönbüntetéssel is járhat, a büntetés kiszabása november 17-én várható. Az Alaska Airlines leányvállalataként működő Horizon Airlines járata Everettből (Washington állam) tartott San Franciscóba, amikor az incidens történt. A fedélzeten 84 ember utazott, köztük 11 tizennégy év alatti gyermek – tért ki a részletekre az NBC News.

A pilóta beszámolója szerint Emerson a repülés közben azt mondta: „Nem vagyok jól”, majd a piros tűzoltókarok felé nyúlt, amik meghúzásával elzárta volna az üzemanyag-ellátást a hajtóművek felé. A pilóta és az első tiszt megakadályozta ebben, és a gép Portlandben hajtott végre kényszerleszállást.

A nyomozati iratok és az ügyvédei szerint Emerson 48 órával az eset előtt fogyasztott először psilocibint, és korábban depresszióval is küzdött. A bíróságon kijelentette, nem állt szándékában bárkinek is ártani, de vállalja a felelősséget: „Mégis meghoztam a döntést, hogy psilocibint vegyek be, és ez ahhoz vezetett, hogy hosszabb ideig nem tudtam megállapítani, a valóságban működöm-e. Ez nem teszi helyessé a történteket. Ami történt, az rossz volt, és nem lett volna szabad megtörténnie, ezért vállalom a felelősséget.”

A fedélzeten utazó Alison Snyder, aki férjével együtt volt a gépen, a bírósági meghallgatáson videókapcsolaton keresztül úgy nyilatkozott, akár meg is halhattak volna, és az állami ítéletet elégtelennek nevezte.