Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rejtélyes körülmények között halt meg egy 22 éves influenszer

Rejtélyes körülmények között halt meg egy 22 éves influenszer

Rejtélyes körülmények között halt meg egy 22 éves influenszer
Shutterstock

Egy túrát követően tűnt el a fiatal lány, és már nincs életben.

Tragikus véget ért egy fiatal brazil influenszer, Jaqueline Barbosa Nascimento kirándulása, miután vasárnap eltűnt egy jetski túra során, majd napokkal később holtan találták az Igaratá-gát vizében, São Paulo közelében. A 22 éves nőt szerdán a tűzoltók emelték ki a vízből, és édesanyja a helyszínen azonosította.

A cikk a videó után folytatódik

A The Sun szerint a rendőrség a halálesetet „gyanús” körülmények között vizsgálja, noha kezdetben balesetként kezelték az ügyet. Nascimento két másik barátjával vett részt a túrán, azonban a rendőrségnek tett vallomásaik ellentmondásosak voltak. A nyomozók jelenleg egy közeli ingatlan biztonsági kameráinak felvételeit elemzik.

A G1 Globo értesülései szerint egy tanú vallomása alapján egy negyedik személy felajánlott a három barátnak egy mentőmellényt, amit azonban visszautasítottak. A hivatalos dokumentum szerint a jetski irányításának elvesztése után mindannyian a vízbe estek.

Legjobb barátnője, Gabrielle Reis a helyi médiának elmondta: „Minden közeli barátunk könyörgött neki, hogy ne menjen, mivel egyikünk sem tudott vele tartani, de egész héten nyaggatott minket, mondogatta: ‘gyertek már, gyertek már’. Végül elment így is.” Reis úgy jellemezte Nascimentót, mint egy „naiv” embert, hozzátéve: „Össze is vesztünk amiatt, ahogy élt, hogy ennyire intenzíven élte az életét. Én nem akartam menni, mert más céljaim vannak Istennel.”

A tiltakozások ellenére Nascimento új ismerőseivel indult útnak, akikkel kifejezetten erre az alkalomra találkozott. A halál pontos oka egyelőre nem ismert. A São Pauló-i születésű fiatal nő korábban ékszer- és parfümüzletben dolgozott, influenszerként pedig több mint 12 000 követőt gyűjtött a közösségi médiában. Gabrielle Reis így emlékezett rá: „Mindig nagyon kedves, szeretetteljes lány volt, aki mindig másokra gondolt. Jó ember volt és igaz barát.”